Connect with us

Banánköztársaság

Az iskolában nincs helye erőszaknak – éppen ezért nincs keresnivalója ott az „iskolaőrnek” sem

iskolaőr
Megosztás

Horváth László (Fidesz)  csütörtökön napirend előtt az Országgyűlés ülésén arról beszélt: akik azokban az iskolákban dolgoznak, ahol baj van, azt mondják, hogy szükség van az iskolaőrök, iskolaőrség segítségére.

Szokásos módszer ez a Fidesz részéről

Gyakran interpellálják és/vagy azonnali kérdést tesznek fel a minisztereiknek, államtitkáraiknak vagy éppen a napirend előtti lehetőséget használják ki, hogy tematizálják a politikát. Nem véletlenül egy ilyen „kérdezz-felelek” után a jobboldalinak mondott lakájmédia remek „riportokat” tud összevágni.

Horváth László:Akik nincsenek ott – a baloldali politikusok és az ő holdudvarukba tartozó szakértők – viszont megint fordítva ülnek a lovon, nem az áldozatokat képviselik, hanem az elkövetőknek próbálnak felmentést, menlevelet adni – hangsúlyozta.”

„Az iskolában nincs helye az erőszaknak, mert ahol erőszak van, ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet”

Tanárt és diákot megfélemlíteni, bántalmazni szigorúan tilos: ez olyan norma, amit mindenkinek, függetlenül a szociális helyzettől vagy származástól, be kell tartania – jelentette ki.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárkinek félve kelljen bemennie az iskolába, attól tartva, hogy ott erőszak, agresszió éri.

„Szeptember 1-jétől kezdhetik meg a munkát az iskolaőrök, ott, ahol az iskola kéri”

„Az őrök testi kényszert és bilincset használhatnak, ha egy tanár riasztja őket, önvédelemre pedig vegyi eszközt vagy rendőrbotot alkalmazhatnak, fegyver nem lesz náluk.”

Rétvári jelezte: egy mobilapplikációt akarnak minél előbb kifejleszteni, így egy „pánikgombbal” tudják majd a tanárok riasztani az iskolaőrt.

Totális az őrület

Annak van nagyobb esélye, hogy az ilyen félig-meddig „kiképzett” őrök miatt még jobban ki fognak élesedni a konfliktusok és majd csak valódi rendőrök tudják megfékezni az erőszakot.

Képtelenség, hogy egy iskolaőr megbilincseljen diákot és azt a bizonyos „testi kényszert” mégis hogy képzelik el? Ráadásul sok esetben az iskolába belátogató szülők is résztvevői egy-egy ilyen incidensnek.

Mégis, mit fog csinálni az iskolaőr? Előveszi a „rendőrbotot” (sic) és végigveri a családot?

Véleményem szerint alkotmányellenes volt olyan törvényt hozni, amely ellentmond annak, hogy Magyarországon állami monopólium az „erőszak-szervezetek” fenntartás.

Minden esetre ebből a parlamenti színjátékból is az derül ki, hogy a Fidesz nem akarja elengedni ezt a dolgot. Ahelyett, hogy megelőzésre helyezné a hangsúlyt és szociális munkásokat, mentálhigiénés szakembereket küldenének a problémás iskolákba,

ők erőszakkal akarnak válaszolni az erőszakra.

iskolaőrök

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük