Az isten malmai lassan őrölnek! – Kiutunk az Európai Unióból….

Újabb levelet hozott a posta Brüsszelből a budai karmelita kolostorba. Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az EU pénzügyi érdekeit és a jogállamiság normáit egyaránt sértő magyarországi döntésekről és lépésekről. Ez még nem az ún. jogállamisági eljárás hivatalos elindítása, de határozott intés: a Bizottság figyelemmel követi az uniós pénzek jogsértő felhasználását, és a kormányzati korrupció büntetlenségét. A magyar hatóságoknak nyolc hetük van válaszolni a levélre. Ha a válasz nem kielégítő, Magyarország lehet az egyik első tagállam, amellyel szemben alkalmazzák a közösség érdekeit védelmező jogi eljárást, amely végül az uniós támogatások felfüggesztésével végződhet.

A levél tehát csak újabb bizonyság arra: lehet, hogy az isten malmai lassan őrölnek, de az igazság azért kiderülhet, azt nem kerülhetjük el! Vasárnap reggel a heti hírcsokor egyik-másik eleme fölött mélázva határozott meggyőződésemmé vált eddigi (nem titkolt) véleményem: ha Orbán Viktor és a Fidesz jövő tavasszal győz a választásokon, akkor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból.

Egyszer volt, hol nem volt…

Ha hinni lehet a forrásoknak, egyszer Orbán Viktor (amerikai diplomatáknak) azt mondta:

„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek.“

Politikusi életének talán ez az első és egyben utolsó őszinte megnyilatkozása lehetett, mindenesetre jó eligazodási pontot ad Orbán Viktor közéleti működésének megítéléséhez. (Így kezdődnek a mesék: egyszer volt, hol nem volt…) Mert mit is mondott a Fidesz-matinén (a 29. kongresszuson) Magyarország és az EU viszonyáról:

“Szó sem volt arról, hogy a brüsszeli buborékban őshonos új faj tagjai”

elveszik a jogainkat, ezért nem szabad passzívan elfogadni minden tervet. Szó sem volt arról, hogy kultúránk, hagyományaink egy részét fel kell adnunk…. Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként, kinek mit intézett a kormánya. Orbán Viktor szerint a múltban főként keletről fenyegették ezt a térséget, de most ez nyugat-nyugat konfliktus. Leszögezte, hogy nem adjuk fel a határvédelem jogát, és ragaszkodunk ahhoz is, hogy a házassághoz egy férfi és egy nő kell, az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket hagyják békén! Az igazságszolgáltatás, a médiaszabályozás, az oktatás mind nemzeti hatáskör, szuverének akarunk lenni, nem akarjuk magunkat integráció helyett egyesült európai államokban találni. Integráció igen, egyesülés nem. Orbán Viktor úgy véli, az EU, ahogy most kinéz, el van rontva, az a cél, hogy változást érjenek el, de eszünk ágában sincs kilépni, ilyen könnyen nem lehet tőlünk meg-szabadulni. Meg kell állítanunk a lopakodó egyesítést.

Vagyis Orbán Viktor szerint az EU ne követeljen független igazságszolgáltatást, szabad (köz)médiát, korlátok nélküli hiteles tájékoztatást és tájékozódást, a kormányzati korrupció felszámolását, mindösszesen jogállamot, amint azt előírja az EU alapszerződése, mert mindez nemzeti hatáskör, senki ebbe ne üsse az orrát. Adják ide a támogatásokat, jöjjenek el turistának, egyébként hagyjanak minket békén, mert (szerintem – Orbán szerint) a miénk az egyetlen hiteles (illiberális, keresztény, ősi fidesz-magyar példaadó) demokrácia.

Ámde mi történt már megint!

Az Európai Unió Bíróságának határozata szerint

„Magyarország megsértette az uniós jogot azáltal, hogy büntetőjogilag szankcionálta a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárás kezdeményezésének az ilyen védelem megadására vonatkozóan a nemzeti jogban megállapított kritériumokat nem teljesítő személyek részére történő lehetővé tételét célzó szervező tevékenysége. E tevékenység bűncselekménynek mi-nősítése sérti az uniós jogalkotó által a nemzetközi védelmet kérelmező személyek részére történő segítségnyújtással kapcsolatban biztosított jogok gyakorlását.“

(Ezt a szöveget nem kell érteni, elég annyit tudni, hogy az EU bíróság kimondta: az EU-ban nem bűncselekmény, ha valaki a menekülteknek enni ad, takarót ad, jogi segítséget ad.)

No tessék! Itt a bizonyíték: az EU megint belekotyog a szuverén Magyarország belügyeibe, a bíróság jogellenesnek ítélte civil szervezetek kriminalizálását

A magyar igazságügyi miniszter nem késett ráborítani a bilit a bíróságra. Varga Judit kijelentette: éppen azt a törvényt támadják, amelyik arra hivatott, hogy védje Európát az illegális migrációtól és annak törvénytelen támogatásától,

„tehát lényegében az Európai Bíróság és az Európai Bizottság azt akarja, hogy Magyarország engedje be az illegális migránsokat”.

Egyébként pedig ha konfliktusba kerül a nemzeti jog és az uniós jog, akkor az uniós jog elsőbbsége csak közösségi hatáskörökben érvényesülhet. Az uniós szerződések világosan kimondják, hogy mely területeket osztották meg a többi tagállammal és az európai intézményekkel, és melyek maradnak száz százalékban a tagállamok hatáskörében. Azt pedig elsőként az alkotmánybíróságnak kell tisztáznia, hogy egy adott ügy mely hatásköri területhez tartozik, méghozzá az ügy eldöntése előtt.

Értsd: Magyarországon a Fidesz által kinevezett alkotmánybírák joga és kötelessége, hogy eldöntsék, mely kérdéskör tartozik nemzeti, és mely uniós hatáskörbe. Na szép.

Brüsszel és a rezsi

Aki hallotta-olvasta, nem kevés döbbenettel vehette tudomásul a Duna-mente bölcsének nagyképű, cinikus mondatát:

„A brüsszeli bürokrácia vért hányt a rezsicsökkentéstől”

Ez a mondat nem a megszokott ostobaság, ezt színtiszta tudatos provokáció, mi-nőségében olyan, mint például a Soros-Juncker plakát volt. Az energiaválság közügy, Brüsszel is, a tagállamok is megoldást keresnek. Orbán gondolati kevercse: Brüsszel-multik-baloldal-emberek – vérhányás. Atyavilág!

Ez a fickó tényleg Magyarország miniszterelnöke?!

A benzinár befagyasztása, mint rezsicsökkentés, a kutasok szerint : durva beavatkozás a tulajdonhoz való jogba. De ez most jogszerű, hiszen rendkívüli járványhelyzet, migránshelyzet, fene tudja még milyen vészhelyzet van, a kormány azt tehet bárkivel, amit akar.

Abcúg multi, abcúg EU

És a hét során (nem először) ismét előkerültek az érzékeny hírek: kiszálltunk az EU közös vakcinabeszerzéseiből. Vajon miért? A szuverén magyar kereskedő jobban tudja az ilyesmit, vettünk sok kínait, oroszt (kiválót) no meg sok-sok lélegeztetőgépet. Mit veszünk még új szélhámosoktól? Menekült, pláne illegális migráns hozzánk be nem teszi a lábát!

Mi ezt is jobban tudjuk, ezért dolgozik nálunk kb. 200 ezer vendégmunkás (kellenek is!), és a letelepedési kötvényekből is jó sokat eladtunk, fű-fa-virág, a magyar kapun minden maffiózó és terrorista beléphetett az EU-ba, ha megfizette. A pénzt ugyan vissza kell majd adni a letelepedőknek, de azért elég szép summa jutott a fideszes spórkasszába, nemkülönben a rangos ügyintézők privát bugyellárisába. Az elszámolás odaveszett valami betörésben.

És újra itt van felmelegítve az élelmiszer-kereskedelmi multik állami kiszorításának és helyettük a magyar lánc megteremtésének ötlete,

ami nyilvánvalóan ellenkezik az EU lényegi alapelvével, az áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlásával, nemkülönben a vállalkozás szabadságának követelményével. Abcúg multi! Abcúg EU! (Az már csak mellékszál, hogy az ilyen hülye voluntarista állami beavatkozás a választék szűkülésével, a minőség romlásával és az árak emelkedésével fenyeget, mert ilyen a piac természete. Ilyen ötletet még egy félkegyelmű is csak akkor dédelgethet – pláne választások előtt -, ha tudja, hogy kifelé tartunk az Európai Unióból.

Az a tény pedig Szíjjártó macskajancsi gondolatvilágában is alig kap némi figyelmet, hogy már a V4-ek együttműködése (sajnos) halódik, sem az új cseh, sem a szlovák kormány nem méltányolja a magyar külpolitika bakugrásait és erőszakos nyomulását. Az pedig már puszta érdekességként is nagyon kevés figyelmet érdemel, hogy A Fidesz honlapján egyetlen jó szót nem találni az Unióról. Igaz, nincs ott semmi gondjainkról és teendőinkről sem, egyetlen rohadt szó nincs inflációról, szegénységről, államháztartási hiányról, államadósságról, a növekedés visszaeséséről, gazdasági kockázatokról, az EU támogatások visszatartásának okairól, járványkezelésről, (eltekintve az oltási akcióhét fényezésétől), elhunytakról, az egészségügyi dolgozók túlterheléséről, csak baloldali veszélyekről. Pártprogramnak nyoma sincs (én nem találtam).

A Fidesz-szavazók sem tudnak semmit Orbán szándékairól Marad, mi volt, a puszta lét: folytatják!

Vajon mi a fenéért maradnánk még mindig az Európai Unió tagja, ha már pénzt sem kapunk, és folyton számon kérnek rajtunk mindenféle disznóságot?

A választások egyik döntő tétje: maradunk vagy kilépünk. Mert az EU nem tűrheti tovább Orbán Viktor magyar magánzó és narcisztikus kegyúr politikai vérhányását. Kitaszítani Magyarországot nem lehet, mert ezt a közösség jogrendje tiltja. De a kormány szavazati jogát és a támogatásokat megvonhatják. Mielőtt ez bekövetkezik, Orbán Viktor ismét semmibe veszi a népakaratot, és kilépteti Magyarországot az Unióból. Bármit is beszél, most majd cselekszik is. Nem szabad ezt hagyni!

„Ne tűrjük, ami tűrhetetlen!“(TGM)

Kapcsolódó

 

Az isten malmai lassan őrölnek - Kiutunk az Európai Unióból

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük