Az LMP a volt államfőhöz fordul az erdőírtások miatt

Áder Jánoshoz fordul a hazai erdők védelme érdekében az LMP – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese.

A tarvágással kitermelt fák energetikai értéke nulla, hiszen másfél-két évre lesz szükség a kiszáradásukhoz, hogy aztán tüzelőként lehessen használni azokat

Ungár Péter frakcióvezető arrak kéri a volt köztársasági elnököt, hogy vesse latba minden befolyását a védett erdők tarvágását lehetővé tévő kormánydöntés mihamarabbi visszavonása érdekében, mondván, a “romboló rendelet” döbbenetes károkat tud okozni, következményei pedig nem, vagy csak hatalmas anyagi ráfordítással lesznek majd helyrehozhatók.

Ez a lépés nem segíti az energiaszegénységben tengődőket, viszont olyan rombolást eredményez, ami nem tűrhető tovább – fogalmazott. Egyben emlékeztetett arra: a volt államfő “mindig rendkívül fennkölt módon, szóban védte a természetet”, e célra hozta létre a Kék Bolygó Alapítványt, most pedig valóban tehet azért, hogy “ne szülessenek olyan döntések, amelyek valóban fölélik a jövőnket”.

Csárdi Antal hozzátette: pártjuk az Alkotmánybírósághoz fordul a kérdésben, politikusok, Keresztes László Lóránt pedig összehívja a parlament általa vezetett, Fenntartható fejlődés bizottságát a témában.

(MTI)

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

NER-győzelem a fák felett – 200.000 négyzetmétert taroltak le a Balatonnál

Friss híreink

Kínyó Norbert

hegesztő

One thought on “Az LMP a volt államfőhöz fordul az erdőírtások miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.