Az LMP-alapító Schiffer András kilépése okáról, a visszatérés esélyéről, Orbán illiberalizmusáról és a ruszofóbiáról - Városi Kurír

Sorting by

×

Az LMP-alapító Schiffer András kilépése okáról, a visszatérés esélyéről, Orbán illiberalizmusáról és a ruszofóbiáról

Schiffer András ügyvéd, az LMP megalapítója és egykori elnöke, frakcióvezetője izgalmas interjút adott a Konstans című váci diákblognak. Schiffer mindig sarkosan fogalmaz, akár mint aktív, akár mint egykori politikus beszél. Az ügyvéd most sem igyekezett sokat finomítani megfogalmazott gondolatain.

Hirdetés

Ezért lépett ki a hivatásos politikai létből

Eleve egy olyan szervezet élén voltam pro forma, ahol nekem vezetési eszközeim nem voltak, egy teljesen béna struktúra volt, ahol a nyilvánosság előtt én viszem el a balhét, viszont a szervezeti és pénzügyi eszközök nincsenek a kezemben. Akik beették magukat az LMP-be, azok valójában nem voltak érdekeltek a párt sikerében, mert veszélyeztette a pozícióikat. Másrészt, és ezt elmondtam a leköszönésemkor is, hogy elég nehéz egy harmadik erőt felnöveszteni úgy, hogy van egyfelől a NER-galaxis, ami el tudja mondani a saját narratíváját, van a Soros-network, ami a progresszív narratívát elég hatékonyan tudja tolni, de egy ökopolitikai-globalizációkritikus áramlat szellemi erőtere nem volt meg és ma sincs meg. Így viszont sok esetben olyan, mintha az ember vizet gereblyézne- mondja, majd arra a kérdésre, hogy mikor térne vissza ezt mondja.

Mindenáron nem akarok visszatérni, hogyha van csapat és van szellemi erőtér, akkor nem zárom ki a visszatérést, viszont nem tettem ígéretet erre.

Liberalizmus, konzervativizmus, jobboldal, baloldal

Hogy látja, hogyan van jelen a két fenti érvrendszer, eszme a jelenkorban? Hogyan viszonyulnak ezek az ideológiák az eredeti ideológiai alapjaikhoz? Szöges ellentétben állnak, vagy azonos alapokon építkeznek?

Először is, szerintem a nagy ideológiai hagyományhármas, ami a felvilágosodás utáni állapotban alakult ki, tehát a konzervativizmus, liberalizmus, szocializmus, ezek nagyon nemes hagyományok, mindegyikük valahogyan tovább él a posztmodern, 21. századi politikában is. Mindazonáltal, ezeket számonkérni nem lehet és hiábavaló is ,hiszen egyszerűen a konzervatív, liberális és szocialista valóságmagyarázatok a 21. század valóságán kicsorbulnak. Azt látom, hogy a 21. században van egy populista-jobboldali, egy technokrata-progresszív jobboldali ideológia és van egy globalizációkritikus-ökopolitikai áramlat, ami tulajdonképpen a rendszerkritika. A bal-, jobboldal az én olvasatomban nem feltétlenül ideológiát ír le, hanem egy pozíciót, hogy a kapitalizmusban a tőke-munka, illetve a tőke-természet ellentétpáron belül ki hol áll.

Nagyon leegyszerűsítve: akar-e a tőke saját logikájával szemben szociális-ökológiai korlátot vagy pedig abban hisz, hogy minél szabadabban mocorog a tőke, annál inkább föl fog virágozni minden és mindenki.

A változás az ezredforduló után legfeljebb annyi, hogy ezt a bal-jobb tengelyt keresztülmetszi egyrészt egy globális-lokális tengely, és pont az elmúlt két év, a pandémiás, lezárásos időszak mutatta meg rendesen, hogy ebben mátrixban ezt a koordinátarendszert még átmetszi egy modernitáshívő-modernitáskritikus ellentétpár is.

“Ha már szóba jött az elmúlt két év, beszéljünk is róla”

A járvány és a háború a jogrendszert is régóta nem látott kihívások elé állította. Jelenleg is rendkívüli jogrend van, hogy látja, mennyire sikerült fenntartani a jogállamiságot, amit Schiffer András ideálisnak tart?

Magyarországon a jogállamisági problémák jóval korábban kezdődtek, mint a pandémia. Magamat is unom, épp elégszer beszéltem már erről az elmúlt 12 évben. Ennél viszont sokkal súlyosabb, ami az elmúlt két évben történt Európában szinte mindenhol. Gyakorlatilag összeomlott a jogállam.

Amikor bárkit, bármikor be lehet zárni a házába, amikor egy másik ország állampolgárainak, az oroszokra gondolok, tulajdonát pillanatok alatt le lehet foglalni, amikor Kanadában azt mondja a miniszterelnök, hogy aki a tiltakozó kamionosoknak utal pénzt, azoknak a bankszámláját zárolják, akkor milyen jogállamiságról beszélünk?

Az a furcsa helyzet, hogy miközben Magyarországon 2010 óta folyamatosan vannak jogállamisági problémák, a pandémia két éve alatt Orbán rendszere még egészen liberálisnak is tűnhetett a nyugat-európai vagy észak-amerikai megoldásokhoz képest. Az egyik bukott olasz miniszterelnök egyenesen a választójog megvonásával fenyegette azokat, akik nem hajlandók magukat beoltatni, hát, milyen jogállamról beszélünk?

Ruszófóbia

A ruszofóbia is a rasszizmus megnyilvánulásai közé tartozik.

Mit lehet ezzel kezdeni?

Bízni abban, hogy a világ előbb vagy utóbb visszatér a józan ész talajára, bár azért látszik, hogy elég nagy erők mozdultak meg annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, vagy minél később történhessen meg. Csak nehogy ezért túl nagy árat fizessen az emberiség.

Olvassa el a teljes cikket a Konstans portálon!

Előzmény 

 

Hirdetés
átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Az LMP-alapító Schiffer András kilépése okáról, a visszatérés esélyéről, Orbán illiberalizmusáról és a ruszofóbiáról

  • 2022.06.05 - 07:13
    Közvetlen hivatkozás

    Nem tudom, de nem is lehet Schiffert követni. Politikusként meg nem is létezik. Elméleti kényszerképzetei – bár nagyon okosnak és hitelesnek tűnnek – ezek is kicsorbulnak a valóság talaján. Láthatólag ő maga sem tud mit kezdeni saját magával, csak vergődik, mint a partra vetett.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.