Connect with us

Kerítésen innen

Az Ön településének mennyit ígért a közösből a miniszterelnök? Szegednek 328 milliót, de aztán mégsem utalták….

fityisz-nektek
Megosztás

Folyamatosan járták és járják a mai napig az országot a miniszterelnök kiküldöttei és ígérnek településenként fűt-fát-bogarat. Mibe van az? Aztán amikor az utalásra kerül a sor… Most éppen az bukott ki, hogy Szeged nem kapja meg az istibizire beígért 328 milliót.

Az idei költségvetésben ott van, a 2021-es büdzsében viszont már nincs

az a valamivel több, mint 2 milliárd forint, amit a közösségi közlekedés támogatására adott eddig a kormány a településeknek. Erre hívta fel a figyelmet Szabó Sándor szegedi országgyűlési képviselő a parlamentben. Schanda Tamás kitérő választ adott – írta meg a szeged.hu.

A 2 milliárd 50 millió forintból 70 település – köztük Szeged – is kapott támogatást, Szegednek 328 millió forint jutott

Szabó Sándor az innovációs és technológiai minisztert kérdezte arról, mi van ezzel a támogatással, jövőre miért nem tervezik odaadni. Palkovics László nem ért rá, így Schanda Tamás államtitkár hallgatta meg a szocialista képviselő kérdését.

Szabó Sándor hangsúlyozta: ha nem kapják meg a támogatást a települések, ahol közel 1 millió embert érint, beláthatatlan következményekkel jár a szolgáltatás ellátásában.

„Tavaly ilyenkor már a döntés is megszületett, és a települések számláján volt a pénz”

-tette hozzá Szabó, aki hangsúlyozta,

az önkormányzatok hatalmas bevételektől estek el a járvány miatt, ezen a Fidesz-kormány csak nehezített a gépjárműadó elvételével és a szolidaritási adó megemelésével.

Szabó Sándor kérdései ezek voltak:

  • Mikor kerül sor a helyi közlekedés támogatására szolgáló pályázat kiírására?
  • Mikor jutnak hozzá a települések a központi költségvetésben szereplő pénzügyi forráshoz?
  • Ugye nem azt fogja mondani a válaszában, hogy ebben az évben már nem is kapják meg a települések ezt a pénzt?

Schanda Tamás államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy

    • a helyi közösségi közlekedés önként vállalt feladat
    • az elmúlt 5 évben 50 százalékkal emelkedett az önkormányzatok iparűzési adóbevétele
      minden magyar település számíthat a kormányra
    • 16 százalékkal több pénzt kapnak az önkormányzatok jövőre – kerülte ki Szabó Sándor válaszait Schanda.

„Államtitkár úr, mellébeszél!”

– reagált Szabó Sándor, majd emlékeztette Schandát, hogy több forrást is elvon a kormány az önkormányzatoktól. Hozzátette:

a településen élőket fogják ezzel büntetni!

Schanda még egyszer felállhatott válaszolni: azzal hozakodott elő, hogy

az önkormányzatoknak így kell hozzájárulni a koronavírus elleni küzdelemhez.

Így vont el a Fidesz-kormány 328 millió forintot Szegedtől. Botka László, Szeged polgármestere ennyit fűzött a fentiekhez:

„Tovább bünteti az Orbán-kormány a magyar városokat a járvány idején.

Szeged országgyűlési képviselője, Szabó Sándor kiderítette, hogy újabb forrásokat vonnak el városunktól is. Több mint 320 millió forintnyi támogatást vesz el a Fidesz Szegedtől, ennyivel kevesebb jut jövőre a szegedi tömegközlekedésre, és ezzel veszélybe sodorják a biztonságos szolgáltatást. Pedig a koronavírus miatt most nagyobb szükség lenne az állami segítségre, mint korábban bármikor.

A döntés minden magyar várost érint, összesen több mint kétmilliárd forint lesz az elvonás.”

garros

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük