Ez a nap
Az Orbán által teremtett „cselédországban” élünk és a cselédeknek jó ez a lepukkant MÁV is
Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának távozását sürgeti az MSZP alelnöke. Komjáthi Imre pénteken, Budapesten, a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a MÁV gyakorlatilag összeomlott, Homolya Róbert képtelen kezelni a munkaerőhiányt, a biztonsági kockázatokat, és nem tudja elérni, hogy a MÁV megfeleljen saját etikai kódexének.
Majdnem tragédia történt
Elmondta, ahogy az elmúlt hónapokban immár sokadszor, ezen a reggelen is majdnem tragédia történt, amikor Pécel és Rákos között néhány méterrel egymással szemben állt meg két vonat.
Kifogásolta a Hatvan-Budapest vasútvonal felújítása miatti autóbuszos vonatpótlást, amely a Verseny utcából indul. Elmondta, az utasoknak macskaköves járdán kell végighúzni bőröndjeiket, a megállóban pedig olyan kicsi tető van, hogy az alatt nem fér el egy Intercity összes utasa.
Komjáthi Imre szerint Homolya Róbert azzal sem tud mit kezdeni, hogy a létszámhiány miatt egy éjszakai pénztáros betegsége esetén bezárnak a jegypénztárak, hogy a Nyugati pályaudvaron az automaták sem működtek, hogy a Kelenföldi pályaudvaron középkori higiéniai állapotok uralkodnak.
A MÁV vezetőjén nincs nyomás a kormány részéről
Rámutatott, hogy a MÁV etikai kódexe szerint elvárás, hogy az utasok, az ügyfelek, a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálásban részesüljenek.
Az ellenzéki politikus azt mondta, a MÁV vezetőjén nincs nyomás a kormány részéről, mert az Orbán Viktor által teremtett „cselédországban” élünk és a cselédeknek jó ez a lepukkant MÁV is.
Hangsúlyozta, a magyar dolgozók többet érdemelnek. Hozzátette: vállalja a felelősséget Homolya Róbert, távozzon, álljon be jegykezelőnek vagy váltókezelőnek, azokból úgyis hiány van.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen