Connect with us

Kerítésen innen

Az Orbán-kommunikáció újabb buktája Karácsonnyal szemben – az „utca embere” döntött

karacsony-kormany
Megosztás

Most, hogy fellángolt a vita a Pesti úti idősotthonban előállt helyzet körüli felelősségi viszonyokról, nézzük meg mit gondnak erről az emberek.

A megkérdezettek 42 százaléka szerint a kormány, illetve szervei felelősek a kialakult helyzetért, 24 százalék szerint pedig a főváros, illetve szervei

Kialakult egy pártos törésvonal: a Fidesz szavazók kétharmada (67 százalék) szerint a főváros, az ellenzéki szavazók háromnegyede (74 százalék) szerint pedig a kormány körül kell keresi a felelősöket. A bizonytalanok többsége az ellenzéki véleményt osztja.

Karácsony Gergely közösségi oldalán -megelégelve a kormányzati inzultushegyet- közzétette

az összes dokumentumot az üggyel kapcsolatban. érdekes megjegyezni, hogy egy ott dolgozó orvos szerint

az ellátást veszélyeztetik az egymással is konkuráló vizsgálók.

Publicus Intézet a Népszava megbízásából április 27 – 30. között 1005 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a fővárosi lakosoknak a egyes helyi intézkedésekkel kapcsolatos véleményét.

A koronavírus-járvány szakmai mellett politikai vitákat is hozott

Egyes vezetők más intézkedéseket látnak jónak, másként kommunikálják azokat, mindezek másként hatnak a választókra mint más vezetők esetében. A fővárosban is zajlik egy politikai alapú vita a járványkezeléséről, ennek ma két főszereplője látszik a miniszterelnök és a főpolgármester.

A megkérdezettek többsége szerint inkább a főpolgármester kommunikációja és intézkedései az emberségesebbek (52 százalék, 36 ellenében), szolgálják jobban az emberek érdekeit (52 százalék, 36 ellenében), és szolgálják a járvány megfékezését (48 százalék, 39 ellenében).

Míg a többség szerint a miniszterelnök kommunikációja és intézkedései a határozottabbak (50 százalék, 40 ellenében), az intézkedések hatékonysága tekintetében pedig döntetlen született (44-44 százalék).

A kutatás többi eredményéről alább olvashat:

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük