Connect with us

Ez a nap

Az Orbán-kormány teljesít legjobban az uniós pénzek elcsalásában

Megosztás

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint 2018-ban az egész unióban Magyarországon folytatták le a legtöbb vizsgálatot. Ennek eredményeként a 2014 és 2018 közötti uniós támogatások egy részét – súlyos milliárdokat – vissza kell fizetnie hazánknak az Orbán-kormány korrupt ügyletei miatt – olvasható az MSZP honlapján.

A KEHI szerint nincs mit vizsgálni

Azonban ez az összeg még tovább fog növekedni, mivel az OLAF már a Microsoft-botrányban is vizsgálódik – mondta Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes. Egy amerikai vizsgálat feltárta a cég és a magyar kormány közötti korrupciós üzletet. Már egy európai vizsgálat is zajlik, de a magyar Kormányzati Ellenőrzési Hivatal továbbra sem gondolja úgy, hogy bármi dolga is lenne az ügyben.

Miniszterelnök úr, nem gondolja úgy, hogy az amerikai és uniós hatóságok vizsgálatai után már ideje lenne elrendelni a soron kívüli KEHI ellenőrzést is? Ha Gulyás Gergely igazat mondott és valóban nincs kormányzati érintettség, akkor igazán nincs mitől tartaniuk – jegyezte meg Harangozó Tamás.

megosztás

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük