Connect with us

Kerítésen innen

Az Orbán-szótárban a kormányhatározat nem megállapodás? – Az egyiket betartja, a másikat nem?

orban
Megosztás

Orbán Viktor az önkormányzati fiaskója után első sokkjában beígérte, hogy a Tarlós Istvánnal kötött megállapodásokat Budapest vonatkozásában a kormány betartja. De mi a helyzet a kormányhatározatokkal?

Fejlett Orbán-humorérzék?

A kormány tavaly júliusban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkjának cseréjét.

A programra 3,2 milliárd forintot biztosított és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a projekt „tényleges megvalósítójával”, a BKV Zrt.-vel.

Gulyás Gergely azonban mind a mai napig nem tett eleget ennek,

sőt a BKV sürgető levelére sem válaszolt. Busz nélkül azonban a hármas metró felújítása sem folytatódhat – írta a Népszava. A tervek szerint idén tavasztól megkezdődik a vonal középső, Lehel tértől a Nagyvárad térig terjedő részén lévő állomások rekonstrukciója. A kieső részt az északi és déli szakaszhoz hasonlóan buszokkal pótolja a BKV, feltéve, hogy lesz elég járműve.

Egyelőre nincs

A cégnek legkevesebb 20-30 új járműre lenne szükség azon a 40 darabon felül, amit az Inter Traction Electrics szállít.

Opciókkal összesen 100 plusz 100 jármű vásárlására van lehetőség, csak éppen hiányzik a forrás.

Ha őszig nem jönnek új buszok, akkor a főváros közlekedési cége nem tud mit forgalomba állítani, hogy elvigye a legzsúfoltabb belvárosi részen az utasokat.

Márpedig a hármas metró Tarlós István korábbi főpolgármester közlése szerint munkanapokon 520-540 ezer utast szállít, csupán a Nyugati-pályaudvaron például 130 ezernél is több ember fordul meg egyetlen napon.

Ehhez a meglévő járműpark kevés

A BKV éppen ezért 35-40 busz vásárlását tervezte a kormány által tavaly ígért támogatásból. Mivel a pénz nem érkezett meg a határozatban rögzített január végi határidőre, a cég a járműgyártók szállítási határidőinek ismeretében úgy véli, hogy erre már nincs is idő őszig.

A pótláshoz szükséges buszokat máshonnan kell előteremteni.

A BKV a hétfői igazgatósági ülésre újabb javaslatot készített: 40 darab Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású buszt vásárolnának nagyságrendileg 20 millió forint egységáron. Mint írják, a piacon hamarosan elérhetővé válik egy ilyen nagyságrendű flotta, amelynek járművei nem térnek el a BKV meglévő buszaitól, ami nem olyan nagy kihívás, hiszen

jelenleg 39 különböző típusú busz közlekedik Budapest utcáin.

Az alacsony beszerzési árra még rárakódik

a szállítási és az annál lényegesen nagyobb honosítási költség, amely buszonként akár 15-20 millió forint is lehet. Ebbe a különféle vizsgadíjakon felül többek között a járművek BKV színűre fényezése, a kárpitok és a padlóburkolat cseréje, a jegyautomaták és a Futár beszerelése tartozik. Ráadásul a járműveket várhatóan 5 év múlva fel kell újítani, ami 35-40 millió forintot is elvihet darabonként.

Kedves Budapesten tömegközlekedni akarók! Ilyen az, ha Orbán tutira megígér valamit és persze ezzel nem büntetni szándékozik. Hanem?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük