Ha valami igazán jellemez egy embert, akkor azok a gondolatai. Hiszem: Vekerdy Tamás sem kivétel. Abban a szerencsében volt részem, hogy újságíróként olykor kérdezhettem őt értékes gondolatairól, amiket azután a Vasárnapi Hírek hasábjain osztottam meg Önökkel, az Olvasókkal. Most, hogy többé nem kérhetem a véleményét, csak az archívumom maradt… Összeollóztam néhány interjú- és riportrészletet, hogy együtt emlékezhessünk a pszichológusra, az íróra, az emberre. Aki mindig mondott valami igazán elgondolkodtatót, érvényeset, fontosat nekünk a gyermekekről, a felnőttekről, a nevelésről, a szabadságról – az életünkről…


A pedagógusok, az iskolák helyzetéről

2006. Pénzelvonás, a kötelező óraszám emelése, létszámleépítés; hangos az ország a pedagógus-aggályoktól… Hogyan vélekedik Vekerdi Tamás pszichológus, akit éppen az ünnep alkalmából tüntetett ki Pro Scholis Urbis – A Város Iskoláiért – díjjal a főváros hasonnevű közalapítványa?
– Mivel jómagam nem a közoktatásban dolgozom, hanem tanárképzésben és -továbbképzésben, ezért az én összevont optimizmusom és pesszimizmusom nem elég mérvadó, úgy gondolom – mondja Vekerdy Tamás. – A solymári Waldorf Tanárképzőben és a Sulinova Pedagógiai Alternatívák Központja továbbképzésein tanítok, s lehetséges, hogy az én utóbbi munkahelyemet is megszűnés fenygeti, ugyanis vén korom ellenére még mindig dolgozom. S persze csak titokban mondom: azt hiszem, talán még ezzel is egyetértenék… Valóban olyan strukturális átlakításra van szükség az iskola világában – amit a finnek hajtottak végre 18-20 év alatt és ami miközben fenntartja, hogy a pedagógus az egyik legfontosabb szereplője ennek a világnak, nem feledkezik meg arról, hogy a másik – és talán az első, legfontosabb – szereplője a gyermek. Az ő szükségletei és igényei felől kiindulva kellene átfomálni a jelenlegi megmerevedett és tuljadonképpen működésképtelen közoktatási rendszert. Például az agressziók, amikkel talákozunk olykor a gyermekek részéről, azok már vagy húsz éve többek által megjósolt rekaciók arra, hogy nem „nekik való módon” foglalkoznak velük. Azt benyomást keltik, hogy a világ unalmas, érdektelen, de mégis meg kell tanulni a tananyagot – és erre a gyerekek nem hajlamosak. Divatosan azt is mondhatnám, hogy a mai gyerekek egyre kevésbé hajlamosak, de ez nem igaz. A régi magyar iskola – az első világháború végéig – többet tudott arról, hogy mikor, mi és milyen formában kell a gyermeknek. Azóta folymatos volt az iskola romlása. Az átalakulás megkerülhetetlen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét