Connect with us

Bulvár

Az „Ördög ügyvédje” után beindult az „Angyal ügyvédje” – rettegjetek ellenzéki politikusok!

szinyei
Megosztás

Elirigyelték az „Ördög ügyvédje” sikeres működését és elindították az „Angyal ügyvédje” blogot az egyelőre még nem tudni kik. Nem kevesebbet ígérnek, mint, hogy következnek a „fiatal örömlányok, kokain, ellenzéki politikusok, korrupció”-témában megjelenő információk.

A blog mögött álló(k) személy(ek) azt állítjá(k),

hogy

„amennyiben a most magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én blogunk nem nevezi meg őket.

A blog – amiről a Fideszhez közeli Pesti Srácok számolt be először – egészen pontosan írja körül a vádjait: állítólag

egy frissen megválasztott ellenzéki polgármester és a „főnöke” évek óta egy VI. kerületi társasházba – a borítóképen – jár kurvázni és drogozni, a lakás pedig az ismert „főnök” tulajdonában van, bár nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Informátorunk szerint

ez a parlamenti képviselő és barátja, a frissen megválasztott polgármester hétvégente gyakran látogat el ide, útba ejtve az innen egy sarokra található Old Rams Pub-ot, ahová pártjuk is gyakran szervez “csapatépítő” rendezvényeket

– állítja az Angyal Ügyvédje.

Az Angyal Ügyvédje azt is állítja a fentieken túl,

hogy a politikusok dílere is állást kapott október 13-a után az önkormányzatban az új polgármester alatt.

„A bulik női résztvevői, a blogunknak nyilatkozó és bizonyítékokat átadó lányok az első alkalommal, néhány éve 19, 21 és 23 évesen feküdtek le ezekkel a politikusokkal. Az általuk elmondottakat adott esetben bíróság előtt is vállalják”.

Kiss Krisztina, az Angyal Ügyvédje…

A fenti aláírással azt ígérik, hogy még 23 napja – folyamatosan csökken – van az érintetteknek. Az óra pedig egyre ketyeg….

Forrás

Az Ördög ügyvédje eddigi ténykedéséről…..

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Marta Brash

    2019.12.08 09:47 at 09:47

    Most mar ilyen eszkozokhoz nyulnak – ennyire fosnak! 3 kurvat lefizetnek, csinalnak nehany jol osszevagott photoshop-os videot, oszt jonapot.
    Annakidejen bauko eva 2 millio forintot kapott Havas Henrik lejaratasaert – hat szerintem van az a penz, amiert talalnak olyan luvikat, akik BARMIRE le fogjak tenni a nagyeskut. Nekem nincsenek ketsegeim – aki Czegledyt, Wittinghofot megvadolta koncepcios pereket akasztva a nyakukba, azoknak semmi se draga.
    MINDENT el fognak kovetni, nehogy ok keruljenek a bortonbe

  2. kerényi csaba

    2019.12.14 13:53 at 13:53

    Őrdögök ügyvédje, Angyalok ügyvédje,reszkessetek. Most jön majd az Ügyvédek ügyvédje

  3. https://wwd.com/

    2023.09.28 17:29 at 17:29

    Interesting blog! Is your theme custom made or did you download it from somewhere?
    A theme like yours with a few simple tweeks would really make my blog stand out.
    Please let me know where you got your design. Bless you

  4. instagram followers increase

    2024.02.15 11:51 at 11:51

    Pretty nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to mention that I have really loved surfing around your weblog
    posts. In any case I will be subscribing for your feed and I hope you
    write once more very soon!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük