Connect with us

Kerítésen innen

Farkas Flórián fenyeget és zsarol, akár a főnöke!

Bizonyítottság hiányában hét év után megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Farkas Flórián nevével fémjelzett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében. Az 1,6 milliárd forintos programot korábban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta, sőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) fel is mondta a támogatási szerződést a védhetetlen visszaélések miatt.
Megosztás

Az ORÖ keddi közgyűlésén, a romák nemzetiségi listájáról hozott határozat visszavonását kezdeményezi a szervezet több képviselője, mert állításuk szerint csalással és nyomásgyakorlással hoztak döntést a listavezető Farkas Félix személyét illetően.

Titkos szavazás

Kedden, hosszú órákon át zajló egyezkedés és vita után titkos szavazással úgy döntött az ORÖ közgyűlésének többsége, hogy Farkas Félix jelenlegi nemzetiségi szószóló vezetheti majd az Országos Roma Önkormányzat 3 fős nemzetiségi listáját a 2018. április 8-i országgyűlési választáson.

A döntésről szóló hírt a Facebook közösségi portálon több száz, a roma közösségekhez tartozó szavazópolgár felháborodással fogadta, mert álláspontjuk szerint Farkas Félix az elmúlt négy évben nemzetiségi szószólóként az Országgyűlésben nem a romák érdekeit képviselte. Azon véleményüknek is hangot adtak, hogy Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, romaügyi miniszterelnöki biztos a személyes érdekeit tartva szem előtt ismét beavatkozott a roma közösség jövőjébe.

Csalás….ámítás…

Vajda László és Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselői a RomNet-nek pénteken azt mondták: a csalással és befolyásolással hozott keddi döntést követően a roma érdekképviselet felügyeli szervéhez, a fővárosi kormányhivatalhoz fordultak, de mivel a közgyűlés hivatalos jegyzőkönyve még nem érkezett be az állami szervhez, nem tudnak vizsgálatot indítani.

Mit meg nem tesz egy cigány, ha erre utasítják? – Farkas Flórián a migráncsgyűlölő

Lakatos Oszkár azt mondta, a zárt ülés közben Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő telefonon több ORÖ tagot is felhívott telefonon, és azzal fenyegette meg őket, ha nem Farkas Félixre szavaznak, akkor hozzátartozóik már másnap elveszíthetik munkájukat a kormányzati háttérintézményeknél. Arról is beszélt, hogy bizonyítva, hogy a jelenlegi szószólóra szavaztak, egymásnak mutatták meg a kitöltött szavazólapot, vagy az arról mobiltelefonnal készített fotót, és azt Farkas Flóriánhoz is el kellett juttatniuk.

Dancs Mihály képviselő, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke azt mondta:

„….diktatórikus rendszer kiszolgálóiként, bólogató Jánosok és Farkas Flórián bábjai legyenek az ORÖ-képviselői. Mindent elkövettünk, hogy a következő négy évben végre olyan képviselője legyen a magyarországi cigányságnak, aki fel is szólal és tevékenyen részt vesz a romák ügyének szolgálatában….”

Mit kapnak a romák? Farkas Flóriánt és applikációt! Remek!

Ki lesz az első?

Kezdeményezik, hogy társadalmi közmegegyezés révén szülessen határozat arról, nemzetiségi szószólóként ki képviselje a cigányságot az Országgyűlésben 2018 és 2002 között.

„A magyarországi cigányság képviseletének joga nem Farkas Flórián személyes privilégiuma, és nem csak a Lungo Drom létezik ebben az országban. A közös ügyünkbe, sorsunkba mindannyiunknak joga van beleszólni (…) a magyarországi romáknak kell dönteni arról, hogy ki lehessen a szószóló, ezért meg kell hallgatni a véleményeket, és ez alapján hozni döntést, mert az ORÖ nem egy királyság, hanem a választói akarat közvetítője.”

Az ORÖ képviselői jövő hét keddre 13 órára rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, hogy a nemzetiségi listáról szóló határozatukat változtassa meg a grémium.

A Lungo Drom korábban kiadott közleményében üdvözölte, hogy ismét Farkas Félixet javasolják a szószólói posztra, azt hangoztatva, ők az önkormányzatban továbbra is az

„egységet és a szakmai munkát jelentik, szemben a széthúzással és az értelmetlen botránypolitizálással”.

Szerintük Farkas Félix az elmúlt négy évben is a roma nemzetiség jogait és érdekeit képviselte a parlamentben, az ORÖ pedig újabb négy évre ad számára felhatalmazást, tovább erősítve a felzárkózáspolitikában betöltött szerepvállalását. A Lungo Drom együttműködik és minden szakmai támogatást megad a vele azonos értékrendet képviselő szószóló számára – írták.

(forrás: romnet)

Botrány, újabb lapok a Farkas Flórián dossziéból

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Rozsa Zelene

    2018.02.18 13:23 at 13:23

    Vagytok olyan tokos gyerekek, hogy jol pofan kell neha kinalni a diszciganyotokat, hogy ertsen a szobol.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük