Connect with us

Kerítésen innen

Az oroszrulett-szerű érettségik után a négy alsó osztály is „hadd szóljon”! —  a Nemzeti Pedagógus Kar szerint

Nemzeti Pedagógus Kar
Megosztás

Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá – közölte a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Biztos, hogy nekik a gazdaság újraindítását kell szolgálniuk?

Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető.
Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig még felügyeletet igényel. Utazás szempontjából az ő bejárásuk a legbiztonságosabb, mert jellemzően lakóhelyhez közeli intézményekbe járnak – tette hozzá.

Csak dicséret illeti

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt arról is, hogy az érettségi megtartása jó döntés volt, a kormányhivatal, a tankerületek és szakképzési centrumok biztosították a megfelelő védőeszközöket, és ezzel megteremtették a lehetőséget az írásbeli vizsgák biztonságos levezénylésére.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük