Az RB Leipzig a címvédő Real Madriddal került egy csoportba

A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig többek között a címvédő Real Madriddal került azonos négyesbe a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as csoportkörében.

Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán német együttese a második kalapból várta a csoportkör isztambuli sorsolását, és a címvédő madridiak mellett az ukrán Sahtar Donyecekkel, valamint a skót Celtickel csaphat össze a továbbjutásért.

A Lőw Zsoltot másodedzőként alkalmazó Chelsea az olasz bajnok AC Milannal, az idén tavasszal nyolcaddöntős Salzburggal, valamint a Dinamo Zagrebbel került egy csoportba.

A legkeményebb kvartettnek a C ígérkezik, ahol amellett, hogy a nyáron a Bayern Münchentől a Barcelonához szerződött lengyel Robert Lewandowski ellenfélként térhet vissza az Allianz Arénába, a katalán és a bajor sztárcsapatnak az olasz Internazionaléval is meg kell küzdenie a továbbjutásért. A csoport negyedik tagja a cseh Viktoria Plzen.

A négyes első két helyezettje tavasszal a nyolcaddöntőben folytatja szereplését, a csoportharmadikak az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek át. A csoportkör első mérkőzéseit szeptember 6-án rendezik.

Az eseményen díjazták az elmúlt szezon legjobbjait is

Az év játékosa címet a Bajnokok Ligája-győztes és spanyol bajnok Real Madrid francia csatára, Karim Benzema érdemelte ki. Az első háromba csapattársa, Thibaut Courtois, illetve a Manchester Cityvel angol bajnok és BL-elődöntős Kevin De Bruyne került még be. A legjobb edzőt is a Real Madrid adta, az olasz Carlo Ancelotti kapta az elismerést.

A nőknél a tavalyi évhez hasonlóan a spanyol Alexia Putellas lett a legjobb játékos, aki BL-döntőbe jutott a Barcelonával, az Európa-bajnokságról viszont sérülés miatt lemaradt. Az edzők közül az Eb-győztes angolok szövetségi kapitánya, Sarina Wiegman vehette át díjat.

A Bajnokok Ligája csoportbeosztása

A csoport: AFC Ajax (holland), Liverpool FC (angol), SSC Napoli (olasz), Rangers FC (skót)

B csoport: FC Porto (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Bayer Leverkusen (német), Club Brugge (belga)

C csoport: Bayern München (német), FC Barcelona (spanyol), Internazionale (olasz), Viktoria Plzen (cseh)

D csoport: Eintracht Frankfurt (német), Tottenham Hotspur (angol), Sporting CP (portugál), Olympique Marseille (francia)

E csoport: AC Milan (olasz), Chelsea (angol), FC Salzburg (osztrák), Dinamo Zagreb (horvát)

F csoport: Real Madrid (spanyol), RB Leipzig (német), Sahtar Donyeck (ukrán), Celtic FC (skót)

G csoport: Manchester City (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Dortmund (német), FC Köbenhavn (dán)

H csoport: Paris Saint-Germain (francia), Juventus (olasz), Benfica (portugál), Makkabi Haifa (izraeli)

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

(MTI)

VK – SPORT

Kínyó Norbert

hegesztő

One thought on “Az RB Leipzig a címvédő Real Madriddal került egy csoportba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.