Az SZFE erőlködött, erőlködött, de nem sikerült neki! – Ki ne akarna egy ilyen bagázstól tanulni?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Cserhalmi György nem kapta meg az aranydiplomáját az Színház- és Filmművészeti Egyetemtől (SZFE). A színész azt nyilatkozta: nem kapott „semmilyen levelet vagy meghívót”. Nem csípőből, -hiszen jópár nap eltelet azóta- de megszületett az intézményi válasz: erőlködtek, de nem találták a címét.

“Nem volt jobb szöveg?”

Habár az SZFE-n nem tantárgy a logisztika és amint a példa mutatja, a tanerőknek, alkalmazottaiknak sem erőssége a logikus gondolkodás, azért annyi elvárható egy magát európai színvonalú egyetemnek tartó intézménytől, hogy képesek legyenek elérni a volt tanítványukat. Ha a temérdek papír között nem lelték az információt, esetleg megkérdezhették volna a pályatársaktól, hamár az ott oktatók nincsenek olyan nexusban a szakmabeliekkel, hogy a telefonregiszterükben -bármennyire elavult gondolatnak tűnik- körülnézzenek.

A nyögvenyelős magyarázat…

„Az idei és tavalyi év díszdiplomásai összesen 137-en voltak, közülük Verebes Istvánnal vagy Kern Andrással például sikerült felvenni a kapcsolatot, azonban az erőfeszítések ellenére számos volt hallgatónkkal, többek között Cserhalmi Györggyel nem”

– jelezte az SZFE vezetése, majd hozzátették:

ötven-hatvan-hetven év távlatából, illetve korábbi iratkezelési gyakorlatot látva nehéz dolguk van a kollégáknak a dokumentumok felkutatására.

A vezetés megjegyezte még, hogy

a rendezvényt annak ellenére szervezték meg, hogy ez a fajta diplomaátadó nem kötelező az egyetemeken

-írta meg a Magyar Nemzet.

Ennek fényében (is) csodálkozik még valaki?

Emlékeztetőül….

Múlt héten vehették át aranydiplomájukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötven évvel ezelőtt, 1971-ben végzett hallgatói. A Blikk információi szerint Cserhalmi Györgynek is járna az aranydiploma, ő azonban nem volt ott az eseményen, mert nem kapott meghívót.

„Se postai úton, se máshogy nem kerestek meg”

– nyilatkozta a lapnak a színész.

Cserhalmi egykori osztálytársa, Maros Gábor operaénekes viszont kapott meghívót, át is vette az aranydiplomát. A rendezvényen érdeklődött Cserhalmi holléte felől, de az egyetem részéről

azt a választ kapta, hogy a színészt is meghívták.

MMA-beszéd?

Cserhalmi György nemrég többször is bírálta a modellváltáson átesett, korábbi oktatói és hallgatói jelentős részét elvesztő SZFE új vezetését. A Magyar Művészeti Akadémián elmondott székfoglaló beszédében úgy fogalmazott:

„a hatalom ma is egyféleséget akar, egy olyan masszát, amelyből egyformára lehet szaggatni az itt lakókat, és ha ehhez nem hasonultok, akkor nem vagytok jó honleányok és honfiúk”.

Jancsó Miklós születésének centenáriuma alkalmából pedig a közmédiáról mondta el a véleményét:

„Az ember ilyenkor tényleg begurul, minek ennyire szolgalelkűnek lenni. Kéne egy kis tartás abba a televízióba, hogy gondoljanak ők is valamit a világról”.

A Blikk megkérdezte Cserhalmit, szerinte az SZFE bírálata vagy más nyilvános kijelentései miatt kerülhette-e el őt a meghívó. A színész azt mondta, hogy

nem tudja.

 

Az SZFE erőlködött, erőlködött, de nem sikerült neki! - Ki ne akarna egy ilyen bagázstól tanulni?

Mátrai Anna

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük