Connect with us

Kerítésen innen

Az SZFE javára döntött az Alkotmánybíróság – jelentkezzen, aki mást várt a testülettől!

Megosztás

Nem sértette a felsőoktatás autonómiáját, hogy tavaly novemberben felfüggesztették az oktatást a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Ezt az Alkotmánybíróság közölte. A taláros testülethez az SZFE volt hallgatói önkormányzata fordult.

SZFE
Megosztás

Nem sértette a felsőoktatás autonómiáját, hogy tavaly novemberben felfüggesztették az oktatást a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Ezt az Alkotmánybíróság közölte. A taláros testülethez az SZFE volt hallgatói önkormányzata fordult, írta a mandiner.hu.

A hivatkozási alap

Az Alkotmánybíróság határozatában a kormány 2020. november végén hatályba lépett rendeletére hivatkozott. Annak értelmében a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem garantálhatóak, így a felsőoktatásban résztvevők számára a rendkívüli helyzettel érintett félév nem számít bele a finanszírozott félévek számába.

A bírói testület megállapította azt is, hogy:

„a rendelet szabályozása a felsőoktatáshoz való jogot szükséges és arányos mértékben korlátozza, mert az kizárólag a veszélyhelyzet időtartamára vonatkozik, és egy speciális jog gyakorlását teszi lehetővé a fenntartó részére, a felsőoktatási intézmény szenátusának egyetértésével”.

Jut eszünkbe!

Vidnyánszky Attila álmában sem gondolhatta, hogy a nevével fémjelzett 2021-es 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik sztárelőadásának, az Oedipus című előadás rendezője, Robert Wilson világhírű színházi rendező a fesztiválon kapott művészi bevétele felét a FreeSZFE Egyesületnek adja. Robert Wilson arról adott ki közleményt, hogy nem mehet el szó nélkül az SZFE-vel történtek mellett.

“Nagyon büszke vagyok arra, hogy az OEDIPUS (Pompeji, 2018) című színházi előadásomat bemutatták Budapesten, és megoszthattam ezt az élményt ennek a gyönyörű városnak a népével. Az ókori görög színház szellemében, melynek korai gyökerei az agorában, a város társadalmi, politikai és művészeti életének központjában rejlenek, nem hagyhatom figyelmen kívül e turnék átfogó kontextusát. Mély sajnálattal és szomorúsággal figyelem, hogy Magyarország jelenlegi nemzeti kormánya korlátozza a művészeti élet és az oktatás szabadságát. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végrehajtott úgynevezett „modellváltás” antidemokratikus támadás volt az egyetem autonómiája ellen. A kormány által kinevezett új kuratóriumot Vidnyánszky Attila vezeti, aki egyben a MITEM Fesztiválnak, és az ország számos egyéb kulturális intézményének is a feje.” (Városi Kurír)

(Illusztráció: Cseri László)

SZFE,

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük