Az SZFE írmagja sem maradhat, átnevezeik! – A Színművészetit végképp eltörölni?

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, új helyszíneken kezdődik majd meg a következő félév az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), illetve az eddigi épületeket eladja a jelenlegi kuratórium.

Mai közleményében arról ír az egyetem vezetése, hogy az SZFE

„történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat”.

A nagy újítás jegyében nemcsak elköltöztetik, de át is nevezik a különböző intézeteket

Az egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább. A névadással tisztelegnek az Oscar- és Emmy-díjas, világhírű  operatőr emléke előtt, aki 1955-ben végzett az egyetem jogelőd intézményében.

A mozgókép kifejezés használata igazodik a nemzetközi trendekhez és elvárásokhoz – írják.

Az egyetem Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületeiben a színművészeti képzés kap helyet

Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven.

“A névválasztással fejet hajtunk a Kossuth-díjas színészóriás, a Nemzet Színésze előtt”

– közölték, hozzátéve, hogy Sinkovits Imre 1947-től volt az egyetem (akkori nevén Színház- és Filmművészeti Főiskola) hallgatója.

Az intézmény harmadik, a hallgatók elméleti oktatásáért felelős intézete

a Németh Antal Drámaelméleti Intézet nevet kapja.

Németh Antal a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja, rendezője, aki 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója is volt

– tartalmazza a közlemény.

Az egyetem vezetése továbbá azt tervezi, hogy az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd.

Forrás

hajléktalan

Egy hozzászólás itt: “Az SZFE írmagja sem maradhat, átnevezeik! – A Színművészetit végképp eltörölni?

  • 2021.01.15 - 19:17
    Közvetlen hivatkozás

    Én nem akarok itt élni! Ez valami borzalom! A politikai élet “szar”, tönkre teszik a kultúránkat is. Az egészségügy már rég tönkre van téve. Milyen ország ez? Én nem akarok élni!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük