Connect with us

Sport

Az Újpest FC egyszer bevette a Sevilla kapuját

Megosztás

Az Újpest FC összesítésben 0-6 után szerzett egyetlen találatot a spanyol sztárcsapat ellen, végül Luis Muriel tett pontot a párharc végére.

Megosztás

A kezdés után bátor játékot vállalt fel az Újpest, amely mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni a Sevillának, de kapura csak utóbbi jelentett veszélyt. A spanyol vendégcsapat a 36. percben egy kontra végén Sarabia góljával megszerezte a vezetést, amely érezhetően megfogta az addig lendületes hazaiakat. Az Újpest beszorult a saját tizenhatosának környékére, de a szünetig nem változott az eredmény.

Sarabia a második félidő első helyzetét gólra váltotta

– a támadó ismét egy kontra végén volt eredményes -, majd a Sevilla közepes tempó mellett a kontrajátékra fókuszált. Az Újpest igyekezett akciókat vezetni, de befejezésig sokáig nem jutott. A 75. percben védelmi hibát kihasználva Nwobodo ziccerét hárította Rico.

Két perccel később azonban már hiába vetődött a sevillai kapus, az újpestiek legaktívabb játékosa, Zsótér Donát 21 méterről, egyből a kapu bal felső sarkába lőtt.

A hajrában Muriel egyéni betörés végén állította vissza a kétgólos különbséget, amely egyben a végeredményt jelentette.

Megmutattuk, hogy az álmok valóra válhatnak

Nebojsa Vignjevic, az Újpest FC vezetőedzője így értékelt a Megyeri úton a lefújást követően.

„Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy idáig eljutottunk, itthon, majdnem telt ház előtt fogadhattuk a Sevillát, egy ilyen nagy futballklubot. Sok nehézségen mentünk keresztül mire eljutottunk idáig, de megmutattuk, hogy az álmok valóra válhatnak, ha hiszünk bennük és keményen dolgozunk értük nap mint nap. Szakmai karrierem csúcspontja volt a mostani és a múlt csütörtöki mérkőzés, de én többet szeretnék elérni, és bízom benne, hogy ezzel a mai nappal nem véget ért valami, hanem folytatódik a megkezdett munka, amivel jövőre újra eljuthatunk erre a szintre vagy még tovább”.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Újpest FC-Sevilla (spanyol) 1-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 9750 néző, v.: Levnyikov (orosz)
Gól: Zsótér (77.), illetve Sarabia (36., 50.), Muriel (83.)
Újpest FC: Pajovic – Balázs B., Bojovic, Litauszki (Horj, 88.), Burekovic – Sankovic, A. Diallo – Nwobodo, Zsótér, Nagy D. (Szűcs K., 66.) – Novothny (Tischler, 66.)
Sevilla: Rico – Daniel Carrico, Pareja, Sergi Gómez – Corchia, Banega (Roque Mesa, 72.), Vázquez, Escudero – Sarabia (Nolito, 65.), Ben Yedder (Muriel, 65.), Pejino.

Továbbjutott: a Sevilla kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.

Kikapott Luxemburgban és kiesett a Honvéd

A Honvéd gyengén kezdte a mérkőzést: a magyar csapat futballistáit láthatóan meglepte a vendéglátók agresszív játéka, s az első negyedórában pillanatokra volt csak náluk a labda, ráadásul védekezésben is rengeteget hibáztak. A középpályán a sokat mozgó luxemburgiak minden párharcot megnyertek, könnyedén jutatták el a támadókhoz labdát, melynek eredményeként az első tíz percben két ziccert is kialakítottak, s csak Gróf bravúrjainak révén maradt a 0-0. Ennek ellenére sokáig nem tudta előnyét tartani a magyar együttes, miután a félidő közepén egy megpattanó lövéssel előnybe került a Niederkorn. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, Danilo kapufát is rúgott, ám a Honvéd nem tudta igazán átvenni az irányítást, sőt, akár nagyobb hátrányba is kerülhetett volna.

A második játékrészt jobban kezdte a magyar csapat, helyzetekig is eljutott, de gólt nem szerzett, tíz perc után pedig a csapat lendülete is visszaesett. A luxemburgiak stabilan játszottak a folytatásban, nem vállaltak felesleges kockázatot, így nem veszélyeztették Gróf kapuját, viszont a kispestiek támadásait rendre hatástalanították. A hajrában úgy tűnt, hosszabbítás következhet majd, ám egy hazai szögletrúgás után az ötösön belül álló Vadóczról Marques elé pattant a labda, a védő pedig hét méterről nem hibázott. A Honvéd az utolsó percekben épp olyan eredménytelenül ment előre, mint addig, így meglepetésre kiesett.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Progrés Niederkorn (luxemburgi)-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Stade Municipal, v.: Karim Abed (francia)
Gól: de Almeida (21.), Marques (84.)
Progrés Niederkorn: Flauss – Martins, Marques, Hall, Gobron – O. Thill, Mutsch, S. Thill (Karayer 65.) – Francoise (Bastos 73.), Karapetyan, De Almeida (Ferino 89.)
Budapest Honvéd: Gróf – Heffler T., Batik, Kamber, Skvorc – Banó-Szabó (Baráth, 33.), Vadócz, Nagy G., Uzoma (Kukoc 87.) – Holender (Lukács 73.), Danilo.

Továbbjutott:a Progrés Niederkorn, 2-1-es összesítéssel.

Forrás: MTI/ujpestfc.hu

Büszkén és őszintén képviseljük a magyar focit Európában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük