Connect with us

Kerítésen túl

Az uniós biztos az ukrajnai romák befogadására szólította fel a tagállamokat a roma holokauszt emléknapján

Megosztás

Helena Dalli, az egyenlőségért felelős uniós biztos kijelentette: „a gyűlölet és a cigányellenesség egy halálos keverék, amely tétlenségünk esetén újból hihetetlen tragédiákat okozhat”.

roma holokauszt
Megosztás

Az ukrajnai romák befogadására szólította fel az Európai Unió tagállamait Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján az egykori auschwitz-birkenaui náci német haláltábor területén megtartott megemlékezésen.

A nácik az európai roma népesség csaknem felét pusztították el

Helena Dalli kijelentette: „a gyűlölet és a cigányellenesség egy halálos keverék, amely tétlenségünk esetén újból hihetetlen tragédiákat okozhat”.

Elmondta, hogy felszólította az uniós tagállamokat az ukrajnai háború elől menekülő romák befogadására. Ez összehangban van azokkal a kötelezettségvállalásokkal, amelyek a romákra vonatkoznak az uniós stratégiai keretekben – húzta alá. Bejelentette a romaügyekért felelős miniszterek őszi találkozóját, amelyen megvitatják az ukrajnai roma menekültek helyzetét.

A megemlékezésen megszólaltak a túlélők képviselői, valamint a lengyelországi, az ukrajnai és a németországi romaszervezetek vezetői, Roman Kwiatkowski, Natalia Tomenko és Romani Rose is. 

Roman Kwiatkowski az ukrajnai háború kapcsán kiemelte: Ukrajna védői között romák is harcolnak, akiknek feleségei és lányai között vannak olyanok, akik Lengyelországban kaptak menedéket.

Natalia Tomenko arról beszélt, hogy „régi eredetű az ukrajnai és az európai cigányellenesség”, és az ukrajnai cigányság a háborúban még nagyobb veszélynek van kitéve. Felszólította a nemzetközi szervezeteket és az európai kormányokat, hogy biztosítsanak egyenlő hozzáférést a romáknak a humanitárius segítségnyújtás során.

Bodo Ramelow, a német parlament felsőházának (Bundesrat) elnöke beszédében az európai társadalmak kötelességének nevezte, hogy „elmondják a túlélőknek és az áldozatok utódainak”: a roma holokauszthoz hasonló tragédia már soha többé nem lesz.

A megemlékezésen felolvasták a lengyel kormányfő levelét is

Mateusz Morawiecki ebben felidézte: a romák több mint 600 éve élnek lengyel földön, és ápolják hagyományaikat.

„A roma holokauszt a lengyel-roma együttélés tragikus, évtizedekig elhallgatott fejezete.”

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a németek felszámolták az úgynevezett cigánycsaládtábort (Zigeunerfamilienlager), a gázkamrákban néhány óra alatt végezve több mint négyezer romával.

Az auschwitzi haláltáborba a németek 1943 után Heinrich Himmler náci SS-vezér parancsára mindenekelőtt németországi, ausztriai, csehországi és lengyelországi romákat deportáltak, összesen mintegy 23 ezer embert, közülük 21 ezren az éhínségtől, betegségekben, valamint a családtábor felszámolásakor életüket veszítették. Ők alkotják az áldozatok legnagyobb csoportját a zsidók és a lengyelek után.

A Harmadik Birodalom fennállása során összesen mintegy 500 ezer roma veszítette életét.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük