Connect with us

Sport

Azerbajdzsánból érkezett ghánai támadó a Ferencvároshoz

Megosztás

A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és listavezető Ferencvárosszerződtette Owusu Kwabenát, az azeri Qarabag ghánai támadóját.

Megosztás

A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és listavezető Ferencvárosszerződtette Owusu Kwabenát, az azeri Qarabag ghánai támadóját.

A 25 esztendős, korábbi utánpótlás válogatott csatár nem ismeretlen a zöld-fehérek számára

Augusztusban a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában mindkét mérkőzésen pályára lépett a Ferencváros ellen, sőt a párharc első felvonásán Azerbajdzsánban ő állította be az 1-1-es végeredményt.

A magyar klub honlapjának beszámolója szerint Owusu Kwabena két gól rúgott 2022-ben a BL-selejtezők során, majd az Európa-liga csoportkörében bevette a francia Nantes, a görög Olimpiakosz, a Sallai Rolandot foglalkoztató német Freiburg kapuját is, hozzásegítve csapatát a harmadik helyhez a csoportban, ami tavaszra Konferencia Liga-folytatást ért.

A 25 éves játékosnak az azeri bajnokságban 18 meccsen öt gól és három gólpassz a mérlege, amivel a harmadik helyen állt a góllövőlistán.

A Ferencváros az Európa-ligában csoportgyőztesként azonnal a márciusi nyolcaddöntőbe jutott, ellenfele majd csak a kieséses szakasz első körét követően, a február 24-i sorsoláson derül ki.

Forrás: Fradi.hu / MTI

A Ferencváros egygólos vereséggel zárta a csoportkört

Szerző