Az ittas vezetők Magyarországon 2019-ben csaknem 1400 balesetet okoztak itthon, ami az összes, személyi sérüléssel járó baleset nyolc százaléka.

A halálos baleseteknél az ittasság a második leggyakoribb ok

– hangzott el az M1 Híradójában. Mostantól Pest megyében,

akiknél a szonda alkoholos befolyásoltságot jelez, azt azonnal őrizetbe veszik és a szabálysértési bírság kiszabásáig, vagy az ítéletig nem is engedik ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy járművet csak az vezethet, akinek nincs alkohol a szervezetében. Aki mégis ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, az hatalmas kockázatot vállal és nemcsak saját magát veszélyezteti, hanem a közúti közlekedésben résztvevőket, olykor természetesen a saját utasaikat is.

Ennek természetesen komoly jogi következményei vannak

– mondta Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Akiknél az alkoholszonda a nullánál nagyobb légalkohol-koncentrációt jelez,

azt 0,25 ezrelék alatt szabálysértési, afölött bűnügyi őrizetbe veszik a rendőrök Pest megyében.

Ezt követően az ittas vezetéssel meggyanúsított sofőröket az ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét