Connect with us

Budapesti hétköznapok

Azt beszéli már az egész város: bajnok és kupagyőztes a Ferencváros!

Megosztás

A bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupát, mivel 3-0-ra legyőzte a Paks csapatát a Puskás Arénában rendezett döntőben.

Megosztás

A bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírását, mivel 3-0-ra legyőzte a Paks csapatát szerdán a Puskás Arénában rendezett döntőben.

Zöld-fehér füstbe borult a Puskás Aréna

A mérkőzés előtt lejátszották a Himnuszt, amely alatt az óriási túlsúlyban lévő ferencvárosi szurkolók egy-egy piros, fehér és zöld füstbombát hoztak működésbe, ez pedig néhány perces csúszást eredményezett, mert a pályára szálló füstben semmit nem lehetett látni.

Ez viszont cseppet sem zavarta meg a csapatokat, mindkét fél lendületesen vetette magát a küzdelembe. A két együttes felváltva vezetett veszélyes akciókat, többnyire a védelem mögé belőtt labdákkal próbálkoztak a játékosok. Az első gólt bő negyedóra után a fővárosiak szerezték, de ez sem szegte kedvét a paksiaknak, akik labdaszerzés esetén ugyanúgy bátran megindultak előre.

16. perc: Laidouni indította Zachariassent, aki Marquinhoshoz passzolt, majd a visszakapott labdát tíz méterről a paksi kapus lába között rúgta a hálóba (1-0).

Az idő múlásával viszont veszélyesebbé vált az immár sorozatban négyszer bajnok FTC, amely csak azért nem tudta megduplázni az előnyét, mert Nagy kétszer is nagy bravúrral hárított, egy ízben – Auzqui távoli bombájánál – pedig a keresztléc segítette ki.

A második félidőt a fővárosi drukkerek pirotechnikai bemutatóval nyitották, de ezúttal a labda időben útjára indulhatott. A játék képe nem változott, a Ferencváros irányított, Nagynak ismét védenie kellett, ám ezt követően inkább meddő volt az esélyesebb fővárosi csapat fölénye, mert a befejezések rendre pontatlanok voltak.

Ferencváros

A paksi Böde Dániel (b) és a ferencvárosi Miha Blazic a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében játszott Ferencvárosi TC – Paksi FC mérkőzésen a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Paks az utolsó húsz percben kezdett nagyobb kockázatot vállalni az egyenlítés reményében, ez pedig azonnal veszélyesebbé tette a játékát, volt is lehetősége, azonban valamennyit elpuskázta.

A hajrában viszont a Ferencváros csatára, Boli kétszer sem hibázott, így a Ferencváros végül megérdemelt és magabiztos győzelmet aratott.

83. perc: Loncar passza után Boli becsapta a védőjét, majd közelről a jobb alsó sarokba lőtt (2-0).

86. perc: Wingo indította Bolit, aki aztán 16 méterről a bal felső sarokba lőtt (3-0).

A sorozatban negyedszer bajnok FTC hat év után tudott ismét duplázni a hazai sorozatokban, a 24. alkalommal elhódított trófea mellett pedig a győzelemért járó 100 millió forintnak is örülhetett.

Jó stadionban, jó szurkolás mellett jó meccsen győztünk, ami fontos volt, mert hosszú idő után újra sikerült duplázni” – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője, aki érezhetően várta a sajtótájékoztató végét, hogy a játékosaival ünnepelhessen.

A meccs utáni eseményen résztvevő Bolival üzent is, hogy hagyjanak neki pezsgőt, ugyanakkor arra a kérdésre, melyik a kedvenc pezsgője, úgy válaszolt, igazából nem szokott alkoholt inni.

“Gratulálok a Ferencvárosnak, mert jobban és gyorsabban játszott, labdabiztosabb volt. A védekezés részét megszerveztük, de ma csak rombolni tudtunk, építkezni nem. Nem fér kétség ahhoz, hogy jobb volt a Ferencváros, ezúttal nem voltunk egy súlycsoportban vele, mert a középpályáról nem tudtunk megindulni, ami az erősségünk szokott lenni” – értékelt Bognár György.

A Paks vezetőedzője újságírói kérdésre megerősítette, hogy tárgyalt az MTK Budapesttel, azonban egyelőre nem írt alá szerződést, így a jövője még nem dőlt el.

Az először döntős Paks 50 millióval vigasztalódhatott, ugyanakkor a vereségével eldőlt, hogy nem jutott európai kupaporondra, mert így – a Puskás Akadémia és a Kisvárda mellett – a MOL Fehérvár FC szerepelhet majd a Konferencia-liga selejtezőjében.

A mérkőzést közel 40 ezer szurkoló tekintette meg, ennyien 1955 óta nem voltak a kupadöntőn.

MOL Magyar Kupa, döntő

Ferencvárosi TC-Paksi FC 3-0 (1-0)
Puskás Aréna, 38 979 néző, v.: Bognár
Gól: Zachariassen (16.), Boli (83., 86.)
Ferencváros: Dibusz – Botka (Vécsei, 81.), Blazic, S. Mmaee – Esiti, Laidouni – Auzqui (Wingo, 76.), Zachariassen, Pászka (Civic, 76.) – Boli, Marquinhos (Loncar, 59.)
Paks: Nagy G. – Szélpál, Lenzsér, Szabó J. (Osváth, 85.) – Windecker, Balogh B. (Sajbán, 46.) – Kovács N. (Nagy R., 80.), Haraszti (Böde, 66.), Szabó B. (Tamás O., 66.), Medgyes – Ádám.

Forrás: MTI

Az oroszok már a Groupama Aréna VIP-páholyában vannak

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Ferencváros: egy újabb pozsonyi csata következik - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük