Connect with us

Sport

Azt beszéli már az egész város: kiesett a Ferencváros!

Megosztás

A címvédő Ferencváros óriási meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az NB III-as Iváncsa otthonában a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, így búcsúzott a sorozattól.

Megosztás

A címvédő Ferencváros óriási meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az NB III-as Iváncsa otthonában a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, így búcsúzott a sorozattól.

Sztanyiszlav Csercseszov bajnokcsapata, amely vezeti az OTP Bank Ligát és az Európa-ligában is csoportja élén áll, kétszer is előnybe került a találkozó elején.

A hazaiak ugyanakkor Aradi Csaba révén a második félidő közepén egyenlítettek és kiharcolták a hosszabbítást, melynek hatodik percében Kercsó Bence találatával megszerezték a 16 közé jutást érő találatot.

A mérkőzésen remekül védett Varga Ádám.

Varga Ádám
Varga Ádám tíz ferencvárosi lövést hárítot

A nagy Fradi nagycsapatának leégését az is növeli, hogy az NB III-ban pár nappal ezelőtt az FTC II. 1-1-es döntetlent játszott ugyanezen a pályán. A Károlyi István Sporttelepen vasárnap a Ferencváros Fenyvesi Gergely találatával jutott vezetéshez, majd a 27. percben Dominique Vallejos egyenlített ki.

Tóth András, a hazaiak vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, nagyon büszke a csapatra, de egyelőre még ízlelgetnie kell a történteket. 

„Óriásit melóztunk, talán egy kicsit játékban is fel tudtuk venni a versenyt a Ferencvárossal – mondta a tréner, akinek alig maradt hangja a meccs végére. – Mindent kitettünk a pályára ezen a napon, volt focink is, rúgtunk gólokat, csúsztunk-másztunk, óriási gratuláció a srácoknak, köszönöm nekik ezt a mai élményt.”

Tóth András szerint kulcsmomentum volt, hogy ferencvárosi vezetésnél nem esett össze, fel tudott állni, valamint bravúrok sorát mutatta be. 

Tóth András
Tóth András, az Iváncsa KSE vezetőedzője

„Onnantól kezdve, hogy a játékosok elhitték, hogy lehet a Ferencváros ellen labdát kihozni, lehet hármat passzolni, működött a játékunk, szóval nagyon büszke vagyok a srácokra” – vélekedett a tréner, arra a felvetésre pedig, hogy Baki Imre iváncsai klubelnök a mérkőzés előtt úgy fogalmazott, túl nagy csoda lenne legyőzni a Ferencvárost, azt mondta: „Én hiszek a csodákban”.

A nap másik meglepetését az ESMTK szolgáltatta, hiszen az harmadosztályú fővárosi gárda hosszabbítás után 3-1-re győzte le az NB II-es Siófokot. Soós Bence nyitotta a gólok sorát, majd a 99. percben Wirth Dániel szerzett győztes találatot az ESMTK-nak.

Felsőzsolcán az MTK Budapest 6-0-ra nyert, a 19 éves Zuigéber Ákos négy gólt szerzett.

A debreceni városi rangadón a Loki nyert az egyetemi csapat ellen.

Budafokon a történelem majdnem megismételte magát, 1991-ben a BMTE-Szeged SC mérkőzésen 120 perc alatt nem született gól, végül a hazaiak 4-3-ra nyerték meg a büntetőpárbajt. A két NB II-es csapat mai összecsapásán a 120. percben Soltész István Zoltán lőtte tovább a Budafoki MTE csapatát.

Labdarúgó MOL Magyar Kupa    

4. forduló (a 16 közé jutásért):

Iváncsa KSE (NB III)-Ferencvárosi TC 3-2 (1-2, 2-2, 3-2) – hosszabbítás után
Gól:
 Suszter Márk (6.), Aradi Csaba (57.), Kercsó Bence (96.), ill. Kristoffer Zachariassen (4.), Ryan Mmaee (19.)

ESMTK (NB III)-BFC Siófok (NB II) 3-1 (1-1)
Gól:
 Soós Bence (7., 108., 11-es), Wirth Dániel (99.), ill. Nikházi Márk (37.)
Kiállítva: Debreceni Ákos (107., Siófok)

Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)-Kisvárda Master Good 0-3 (0-1) 
Gól:
 Melyik Bohdan (45.), Jaroslav Navratil (49.), Mario Ilievski (62.)

BTE Felsőzsolca (megyei I.)-MTK Budapest (NB II) 0-6 (0-1)
Gól:
 Zuigéber Ákos (28., 78., 83., 87.), Godwords Amedome (54.), Szépe János (90.)

Debreceni EAC (NB III)-Debreceni VSC 0-4 (0-2)
Gól:
 Sós Bence (25.), Horváth Krisztofer (39.), Major Sámuel (46.), Peter Olawale (51.), 

FC Nagykanizsa (NB III)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 1-4 (0-1)
Gól:
 Lőrincz Bence (69.), ill. Yasin Hamed (22.), Kitl Miklós (77.), Váradi Ádám (87.), Czékus Ádám (90+4.)

Balatonfüredi FC (NB III)-Paksi FC 0-3 (0-1)
Gól:
 Haraszti Zsolt (13.), Papp Kristóf (78.), Kurucz Barna (80., öngól)

Nagyatádi FC (megyei I.)-Monor (NB III) 0-3 (0-2)
Gól:
 Farkas Ádám (16.), Haragos Viktor (34.), Végh Roland (93.)

Nyergesújfalu SE (megyei I.)-Mezőkövesd Zsóry FC 1-4 (0-3)
Gól:
 Manga Milán (74.), ill. Tomislav Kis (27.), Marko Brtan (31.), Bobál Gergely (43.), Remzifaik Selmani (86.)

Budafoki MTE (NB II) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
Gól:
 Soltész István Zoltán (120.)

A nyolcaddöntő sorsolására csütörtökön 20 órától kerül sor az M4 Sporton.

VK – SPORT

Szerző