Városi kurír
A napi fontos.

Azzal, hogy elüldözte a CEU-t, Orbán háborút hirdetett a szabadság ellen

Ezt a demokratikus világ nem hagyhatja szó nélkül

0 259

„Itt az idő megbüntetni Magyarországot” – írta rövid olvasói levélben William J. vanden Heuvel volt amerikai helyettes ENSZ nagykövet, egyetemi tanár a New York Timesban. Heuvel a lap hétfői számában megjelent, a fideszes médiakonglomerátum létrehozásáról szóló véleménycikkre reagált, de ő a CEU elüldözése miatt követel szankciókat.

Az akadémiai intézményeknek tiltakozniuk kell

Szerinte azzal, hogy az Orbán-kormány bezáratta a CEU-t Budapesten, világossá vált, hogy a szabadság ellen indított háborút, amelyet a demokratikus világ nem hagyhat szó nélkül. Az akadémiai intézményeknek tiltakozniuk kell, ugyanúgy, ahogy Amerika tette ezt Horthy, Rákosi és Kádár idején, a fasizmus és kommunizmus alatt.

Ideje lépni – folytatja –, izolálni kell Magyarországot a NATO-ban és az EU-ban való részvételtől, vissza kell hívni az amerikai nagykövetet.

Egy nagyszerű egyetem elhallgattatására komoly ellenállással kell válaszolni.

Az 56-os forradalomból emlékszünk a zsarnoksággal szembemenő szabadságharcosokra.

Az Orbánhoz hasonló diktátorok és antiszemita barátaik nem arathatják le bűnük gyümölcsét

– zárja sorait William J. vanden Heuvel.

Kovács az eredeti New York Times cikkre már reagált, azt kérdezte, „van-e bárki, aki beszél magyarul a New York Times szerkesztőségében.”

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Kovács Zoltán előadta a lehető legbunkóbb érvet

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ