Sport
Babosék Madridban bejutottak az elődöntőbe
Babos Tímea – oldalán Kristina Mladenoviccsal – párosban elődöntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében. A harmadik helyen kiemelt kettős döntő rövidítésben múlta felül az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai duót csütörtökön.
Az ellenfél kezdte jobban a mérkőzést, 2:1-es vezetésénél elvette Babosék adogatójátékát. A magyar, francia páros azonban 3:5-nél javított helyzetén, visszavette a szervaelőnyt, majd a következő gémeket is megnyerte, ezzel fordított. Ebben a szakaszban 2:5 után sorozatban öt játékban volt jobb ellenfelénél az éppen csütörtökön 25 éves Babos és Mladenovic.
A második szett sem indult jól, 4:0-ra elhúzott az ellenfél. Innen 4:2-re szépített a magyar, francia páros, de ezúttal nem tudott fordítani.
A döntő rövidítés szoros küzdelmet hozott, legtöbbször csak egy-egy pont volt a különbség. A Barty, Vandeweghe duónak sikerült kétszer két pontra meglépnie, az első mérkőzéslabda mégis Baboséké volt 9-8-nál. Ezt még nem használta ki, a következőt viszont, 10-9-nél már igen.
A mérkőzés 1 óra 34 percig tartott.
A fináléért a másodikként rangsorolt Andrea Sestini Hlavackova, Barbora Strycova cseh kettős lesz majd az ellenfél.
Egyesben Karolina Pliskova két játszmában győzte le az első helyen kiemelt Simona Halepet, az elődöntőben Petra Kvitova lesz Karolina ellenfele, így mindenképpen lesz cseh lány a fináléban. Ami érdekesség, hogy Karolina Pliskova még egyszer sem tudta legyőzni Kvitovát, 2014-ben Wuhanban három szettben nyert Petra, majd egy évvel később a Sydney-i fináléban is Kvitova diadalmaskodott.
Az alsó ágon Kiki Bertens szetthátrányból fordítva nyert Marija Sarapova ellen, a holland lány következő ellenfele Caroline Garcia lesz. Bertens korábban kétszer győzte le Garciát.
Mutua Madrid Open
Nők, 6,685 millió euró összdíjazás
Páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe (ausztrál, amerikai) 7:5, 3:6, 11-9 – döntő rövidítés.
Egyéni, nyolcaddöntő:
Karolina Pliskova (cseh, 6.)-Simona Halep (román, 1.) 6:4, 6:3
Petra Kvitova (cseh, 10.)-Darija Kaszatkina (orosz, 14.) 6:4, 6:0
Caroline Garcia (francia, 7.)-Carla Suárez Navarro (spanyol) 6:2, 6:3
Kiki Bertens (holland)-Marija Sarapova (orosz) 4:6, 6:2, 6:3
Elődöntő:
Karolina Pliskova (cseh, 6.)-Petra Kvitova (cseh, 10.)
Caroline Garcia (francia, 7.)-Kiki Bertens (holland)
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?