Connect with us

Sport

Babos: Nagyon sajnálom a mai mérkőzést

Megosztás

Babos Tímea három szettben kikapott szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a 64 között fejezte be a szereplését a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 51., 24 éves magyar játékos először találkozott a WTA rangsorában 39. riválissal, s miután első adogatójátékát hozta, Suarez Navarro átvette az irányítást, és sorozatban három gémet nyerve 3:1-re elhúzott. Babos az elején leginkább fonákkal hibázott sokat, a pontosan szerváló 29 éves spanyol pedig élt a lehetőségekkel, és a hetedik játékban megduplázta a brékelőnyét. Kiszerválni ugyanakkor itt még nem tudta a játszmát, a magyar játékos felzárkózott, de a következő szervajátékát már hozta Suarez Navarro, így 42 perc alatt begyűjtötte az első játszmát.

A második szettben Babos magabiztosabban kezdett teniszezni, 2:1-es előnyénél három bréklabdához jutott, s már az elsőt kihasználva 3:1-re ellépett. Az ezt követő szervagémben aztán két bréklabdát is hárítania kellett, de megoldotta, így közel került az egyenlítéshez. A spanyol egyre többet hibázott, 5:2-nél Babos egy remek ütéssel ismét brékelt, ezzel 33 perc alatt kiegyenlített.

A lendület azonban megtört

A döntő játszma legelején Babos rögtön hátrányba került az adogatójátéka után, s miután az ellenfél nagy csatában hozta a sajátját, újra brékelt, így 3:0-ra elhúzott. A magyar teniszező ismét pontatlanná vált, Suarez Navarro pedig ezzel párhuzamosan visszanyerte magabiztosságát, s bár egyszer-kétszer ő is nagyot hibázott, még ez is belefért, 4:0 után már csak arra figyelt, hogy hozza a saját adogatójátékait.

A meccs 1 óra 50 percig tartott.

Embed from Getty Images

„Nagyon sajnálom a mai mérkőzést” – kezdte az értékelést honlapján a magyar teniszező. Hozzátette, meglátása szerint az elején hibázott, amikor a bréklabdáknál nem volt agresszívabb, azt követően viszont ellenfele „szinte hibátlanul játszott” az első játszmában.

„A második szettben küzdöttem, ahogyan csak bírtam. Ellenfelemnek is voltak lehetőségei, de sikerült egyenlítenem” – mondta Babos, aki szerint a döntő felvonás elején megremegett kicsit a keze, s ez döntőnek bizonyult.

„A lényeg, hogy ebből is tudjak tanulni. Nagy mérkőzés volt, amelyen hosszú ideig jól is játszottam. Most szomorú vagyok, de bízom benne, hogy idővel azért jobb lesz a kedvem” – nyilatkozta a soproni születésű teniszező.

Babos – aki a nyitófordulóban a tizedik helyen kiemelt amerikai Coco Vandeweghe-et búcsúztatta – hatodszor játszott egyesben az Australian Open főtábláján, s négy első fordulós kiesés mellett 2016 után most másodszor búcsúzott a 64 között.

A magyar játékos női párosban és vegyes párosban még érdekelt a melbourne-i Grand Slam-tornán.

Ausztrál Open, nők, 2. forduló:

Lusika Kumkhum (thai)-Belinda Bencic (svájci) 6:1, 6:3
Petra Martic (horvát)-Irina-Camelia Begu (román) 6:4, 7:6(3)
Daria Gavrilova (ausztrál, 23.)-Elise Mertens (belga)
Alizé Cornet (francia)-Julia Görges (német, 12.) 6:4, 6:3
Denisa Allertova (cseh)-Shuai Zhang (kínai) 6:4, 7:6(5)
Magda Linette (lengyel)-Darija Kaszatkina (orosz, 22.) 7:6(4), 6:2
Marta Kosztyuk (ukrán)-Olivia Rogowska (ausztrál) 6:3, 7:5
Kelina Szvitolina (ukrán, 4.)-Katerina Siniakova (cseh) 4:6, 6:2, 6:1
Jelena Ostapenko (lett, 7.)-Ying-Ying Duan (kínai) 6:3, 3:6, 6:4
Anett Kontaveit (lszt, 32.)-Mona Barthel (német) 6:3, 4:6, 6:3
Kaia Kanepi (észt)-Monica Puig (Puerto Rico-i) 6:4, 6:3
Carla Suarez Navarro (spanyol)-Babos Tímea 6:4, 2:6, 6:2
Katerina Bondarenko (ukrán)-Anasztázia Pavljucsenkova (orosz, 15.) 6:2, 6:3
Magdalena Rybarikova (szlovák, 19.)-Kirsten Flipkens (belga) 6:4, 0:6, 6:2
Kiki Bertens (holland, 30.)-Nicola Gibbs (amerikai) 7:6(3), 6:0
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Jana Fett (horvát) 3:6, 6:2, 7:5

(Forrás: MTI)

Querrey lesz Fucsovics következő ellenfele

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük