Connect with us

Sport

Babos Tímea bravúrral a második fordulóban

Megosztás

Babos Tímea két szettben legyőzte a tizedik helyen kiemelt amerikai CoCo Vandeweghe-t az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján.

A 24 éves magyar játékos – aki 51. a világranglistán- honlapja szerint hatodszor játszott egyesben az Australian Open főtábláján, s ezúttal igen nehéz feladat előtt állt. A háló túloldalán ugyanis a WTA-rangsorban 10., tavaly Melbourne-ben és a US Openen elődöntős, friss Fed Kupa-győztes CoCo Vandeweghe állt.

Az esélyesebb amerikai játékos 2:2 után elnyerte Babos szerváját, amikor eleredt az eső, és behúzták a tetőt a Hisense Arenában. Majd Vandeweghe 4:2-re is vezetett, ám a magyar kiegyenlített, így jöhetett a szettet lezáró rövidítés. A tie-breakben Babos 3-2 után elvette ellenfele adogatását, majd elhúzott 6-3-ra, s végül újabb fogadóponttal nyerte a nyitó felvonást.

A második játszma már simábban alakult. A magyar teniszező stabilan és bátran játszott, a 26 éves Vandeweghe egyre nehezebben viselte a történéseket, a székbíró figyelmeztette is őt. Babost ezzel sem sikerült megzavarnia, aki bréklabdákat hárított, majd elnyerte riválisa adogatását, és 3:1 után újra brékelt. Hamarosan 5:1 állt az eredményjelzőn, ekkor a New York-i játékos még hozta a szerváját, de fogadóként már nem volt esélye. Babos kihasználta második mérkőzéslabdáját, így bejutott a legjobb 64 közé. A találkozó 1 óra 46 percig tartott.

A magyar játékos másodszor győzött le top 10-es riválist. Először 2014-ben a budapesti Fed Kupa-tornán nyert 1:6, 7:5, 6:3-ra az akkor szintén tizedik – jelenleg világelső – román Simona Halep ellen.

Embed from Getty Images

“Elképesztő meccs volt, nagyon nagy hangulattal! Nagyon örülök, hogy így tudtam játszani!” – kezdte értékelését honlapján Babos, hozzátéve, már sokszor találkozott top 10-es ellenféllel, voltak is esélyei, döntő játszmákkal, de a hétfői mérkőzésen a korábbiakhoz képest az volt a nagy különbség, hogy a fontos pontokat jól és agresszívan játszotta meg.

“Végig hittem abban, hogy tudok győzni. Ez nagyon-nagyon fontos volt! Ezért is tudtam visszahozni az első játszmát. Azt gondolom, hogy az esőszünet is jót tett. Utána sokkal jobban játszottam, amúgy is szeretek fedett pályán teniszezni” – folytatta.

Babos úgy véli, ez a mérkőzés nagyon pozitívan hat majd a mentalitására.

“Boldog vagyok, és örülök annak, hogy így sikerült játszani. Fontos pillanat az életemben. Tízezer ember előtt nyertem a Hisense Arenában, ez tényleg hihetetlen dolog” – fejezte be értékelését.

Babos a következő fordulóban a világranglistán 39. helyezett Carla Suarez Navarróval találkozik. A spanyol teniszező 2009-ben és 2016-ban negyeddöntős volt az Australian Openen. Kettejük eddigi három párharcát Suarez Navarro nyerte, Babos honlapjának összegzése szerint 2014-ben Flórianpolisban 6:2, 6:2-re, 2015-ben Birminghamben 6:2, 3:6, 6:4-re, míg 2016-ban Madridban 3:6, 6:2, 6:3-ra.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük