A világranglistán 66. magyar játékos szerdán 1 óra 37 perces mérkőzésen, két szettben kapott ki az 5. helyen kiemelt amerikai Sloane Stephenstől.


„Nagyon kellett küzdeni”

A világranglistán 66. magyar játékos szerdán 1 óra 37 perces mérkőzésen, két szettben kapott ki az 5. helyen kiemelt amerikai Sloane Stephenstől.

Babos honlapja szerint a 2017-ben US Open-győztes ellenfél – akivel 2010-ben juniorként három Grand Slam-tornát nyert párosban – 2:1-nél 40-semmire is vezetett fogadóként, végül az ötödik bréklabdáját használta ki (1:3). A 25 éves magyar bátor játékkal kiegyenlített, de a következő három gém Stephensé lett, aki 58 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban Babos 2:0-nál még hozta a szerváját, de ezután már csak egy bréklabdáig jutott.

„Úgy érzem, ez egy jó mérkőzés volt, nagyot kellett küzdeni. Az ellenfelem nagyon jól játszott és nekem is sok jó pillanatom volt” – értékelt honlapján Babos. „Persze mindig lehet a teniszről beszélni, de most a legfontosabb a hozzáállás, a mentalitás, az attitűd volt. Ezek pedig nagyon pozitívak voltak a részemről is. Ha valamit ki kellene emelni negatívumként, azok a második adogatások utáni fogadásaim lennének. De összességében olyan nyomást kaptam Sloane-tól, amit azért ritkán. És nem olyan értelemben, hogy csapkodta a nyerőket, hanem egyszerűen nem hibázott, és nagyon jól mozgott, többször kellett megnyerni egy pontot.”

A magyar teniszező hozzátette, hisz abban, hogy ha ilyen attitűddel játszik, akkor a jó tenisz is jön

Babos párosban címvédőként indul a francia Kristina Mladenovic oldalán,

első ellenfelük csütörtökön magyar idő szerint éjjel 1 órakor a román Raluca Olaru és a kazah Galina Voszkobojeva lesz.

Ausztrál Open

Nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Sloane Stephens (amerikai, 5.)-Babos Tímea 6:3, 6:1

(MTI)

Babos és Fucsovics továbbra sem játszik a válogatottban

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét