Connect with us

Kultúra

Bäck Manci visszatért Szegedre

Megosztás

Az 1930-as évek legendás szegedi fotósának életműve sokáig feledésbe merült, néhány éve viszont újra felfedezték, decemberben pedig munkáiból nagyszabású tárlat nyílt a szegedi Reök-palotában.

Megosztás

A 20. század első felének szegedi fotográfusnője, Bäck Manci érzékeny szépségű portréiból, művészi aktjaiból és városi fotóiból nyílik kiállítás pénteken a Reök-palotában.

Nátyi Róbert művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, Bäck Manci fontos szerepet játszott a két világháború közötti Szeged kulturális életében. Munkássága azonban feledésbe merült, életműve újra felfedezésében hatalmas szerepet játszott Gömör Béla professzor, aki a hagyaték egy jelentős részének gondozója.

Bäck Manci a fotográfiával feltehetően 1910 és 1913 között Bécsben ismerkedett meg. Ekkor készítette első aktfotográfiáit, az avantgarde mozgásszínházi kezdeményezéseit megörökítő fotóit vagy lágy, lírai képeit balerinákról. Stílusa jelentősen eltért a kor polgári fotográfiájának beállított képeitől – közölte a szakember.

Szegedre visszatérve megélhetését a portréfotók biztosították,

de ezekben is érvényesítette magas művészi nívóját. Ezekben az években olyan művészek kezdték pályájukat a Tisza-parti városban, mint Moholy-Nagy László vagy Gergely Sándor. A fotográfusnőnek mindkettőjükkel kiváló volt a kapcsolata, Moholy-Nagy László korai szénrajzainak reprodukcióit is Bäck Manci készítette – tudatta a művészettörténész.

A Reök-palota Bäck Manci életében is fontos szerepet töltött be, hiszen a szecessziós épület második emeletén lakott családja, és az 1930-as években itt rendezte be műtermét. A tárlaton több mint száz fotográfiát mutatnak be, az anyag legnagyobb része Gömör Béla gyűjteményéből származik és több képet kölcsönzött a Móra Ferenc Múzeum is.

A kiállításon a közönség láthat portrékat, úti fotókat és szegedi városképeket, a többi közt az egykori Palánk városrészt megörökítő sorozatot – mondta Nátyi Róbert, aki szerint a kiállítás legérdekesebb részét a táncosokról, mozdulatművészekről készített alkotások és a festői aktok jelentik.

Modellt ült neki többek közt Mezei Mária színésznő,

Király-König Péter, a legendás zenepedagógus, Gergely Sándor aktivista szobrászművész vagy épp Móra Ferenc lánya, Móra Panka is.

Dr. Nátyi Róbert kurátor és Herczeg Tamás, a kiállítás rendezője munkája révén Bäck Manci fotográfiái például ledfalon is visszaköszönnek, sőt megmozdulnak, diavetítésként peregnek polgári portrék, és egész falat beborító reprodukció láthatják például Juhász Gyula híres fotóját.

A különleges hangulatú kiállítás 2019. január 27-ig látogatható a Reök-palotában.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük