Bagossy László: Művészeti egyetemnek lenni: na, ez a nagy pech egy illiberális demokráciában

Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda: Kerékgyártó István Hurok című darabját láthatja a közönség február 23-ától a Jurányi Házban, Bagossy László rendezésében. A mű – Arthur Schnitzler 1897-ben írott Körtáncának szerkezetét követve – kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalmat.

A megalázottból a következő jelenetben megalázó lesz, aki éppoly kegyetlenül kínozza áldozatát, mint ahogy előzőleg őt gyötörte valaki, akinek ez hatalmában állt. A rendezővel a 24.hu készített interjút, ebből elsősorban a hazai közállapotokra vonatkozó részeket emeljük ki.

Bagossy eredetileg az Örkény Színházban szerette volna színre vinni a darabot

Erre azonban nem kapott lehetőséget. Úgy tűnik, a mostani nehéz időkben, amikor a tao-ügy meg a „kultúrharc” borzolja a kedélyeket, nem okos dolog egy ilyen darabbal fölösleges politikai kockázatot vállalni:

“Annak ellenére sem, hogy a mű nem csak a politikusokról szól, továbbá nem utal konkrét politikai szereplőkre és nem köthető közvetlenül egyetlen párthoz sem. Kerékgyártó a rendszerváltást követően többféle színű kormány közelében is dolgozott, és az élményeit meglehetősen széles politikai palettáról gyűjtötte be. A darab szempontjából mindez azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedekben több párt is sokat tett azért, hogy a politikai kultúránk és a közéletünk oda jusson, ahol most van.”

Egy bemutató politikai „veszélyességét” mérlegelni nem lehet szakmai szempont

„Támadhatatlanul igaznak, okosnak, rétegzettnek és szakmailag megkérdőjelezhetetlenül erősnek lenni” pedig a Jóisten dolga. Mi földi halandók csak iparkodhatunk:

“Ami személy szerint engem illet, talán elégszer bizonyítottam már, hogy nem szoktam „csak” beszólogatni, és hogy igyekszem árnyaltan fogalmazni. A politikai szempontokat illetően Mácsai meglepően nyíltan és jelen időben használja a kádárista terminológiát a tiltással, támogatással meg a tűréssel kapcsolatban. Szerintem indokoltan teszi. Egy ilyen helyzetértékelésből viszont az is következik, hogy az Örkény Színház a mai magyar színházi életben minden bizonnyal a „legvidámabb barakk”. Mert a szépen felújított nézőtér is érték, de az alkotói szabadság is az – e két szélső érték között olyan tételek kerülhetnek még a listára, mint az erős és tehetséges társulat, a színvonalas repertoár és a nívós közönség is, mert annak is komoly értéke van”

Orlai örült a lehetőségnek, és nem támasztott sem politikai, sem esztétikai kifogásokat

Ráadásul egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki hőstettet hajt végre. Úgy viselkedik, mint aki természetesnek tekinti, hogy színpadra segít egy kortárs darabot, vállalja ennek anyagi kockázatát, mi pedig – egy nagyon jó csapattal – a művészi kockázatát vállaljuk:

“Nem hiszem, hogy a tao megszüntetése ne érintené érzékenyen. De úgy látom, hogy a szakmai szolidaritás hiánya még érzékenyebben érinti. Minthogy még ma is titok, hogyan fog működni a színházak finanszírozása a tao utáni korszakban, inkább a munkára koncentrálunk.”

Ironikus, barokk zenei köntösbe burkolt passiót fognak bemutatni,

a színészek nagyon muzikálisak, időnként négy szólamban énekelnek és virtuóz recitativókat adnak elő, amiknek a szövegét a darab regényváltozatából emelte át. A történet pedig keresztülvezet bennünket egy szigorú, pénz vezérelte társadalmi hierarchián, a minisztertől a prostituáltig:

“A darab szövege olykor valóban nyers, de első kézből származik, a szerző saját gyűjtése a társadalom legaljától a legtetejéig. Kerékgyártó rendszerint testközeli élményekből dolgozik, mindig érezni, hogy ezen élmények átadásának a vágya hajtja. Korábban volt filozófiatanár, Országos Rádió és Televízió Testület- (ORTT-) elnök, üzletlánc-tulajdonos… Szóval, stilárisan is pontos képe van arról, hogy mik hangoznak vagy hangozhatnak el akár egy miniszter szájából.” /……/ “Az Örkény Stúdióban esténként hetven ember nézhette volna, a Jurányiban százötven fogja. Másrészt sosem gondolkozom rétegközönségben. Mindig népszínházat próbálok csinálni, és most is azt remélem, hogy a Jurányi közönsége ugyanúgy élvezi majd az előadást, ahogy az Örkény közönsége élvezhette volna vagy élvezheti, ha átruccan a Jurányiba.”

A politika miden szakmai kérdésből igyekszik politikai kérdést csinálni,

hiszen így egyszerűbben kommunikálhatja és kontrollálhatja a helyzetet. Lehetséges, hogy a tao után nem lesz kevesebb pénz a rendszerben, de valószínűnek tartja, még inkább a politika vezérli majd az elosztást:

“Szinte minden szakma a politikával birkózik, és a legtöbben már megadták magukat vagy vesztésre állnak. A szék, amiben ülök, egy művészképző intézmény vezetői széke, s mint ilyen, számomra csupán ideiglenes állomás. Színházrendezőként tekintek magamra. De mindkét minőségemben azt gondolom, hogy a művészet szabadsága nem politikai, hanem szakmai kérdés. Tanárként ugyanezt gondolom a tanszabadságról. Az universitas eszméje születésétől fogva mentes volt a politikától, és ahhoz, hogy jól tudjon működni, elemi igénye van a szabadságra. Szóval, duplán meg vagyunk verve. Művészeti egyetemnek lenni: na, ez a nagy pech egy illiberális demokráciában.” /…… / “A politikának tisztelnie kéne és meg kéne becsülnie a szakmai tudást.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük