Banánköztársaság
Sajnálattal tapasztalom, hogy a mumusiparban apadóban van a kormányzati kreativitás.
Korábban úgy tűnt, hogy a kínálat kifogyhatatlan. A mumusgyár történelmi részlege az „átkos” 40 évén túl kiátkozta a „kisátkost”: a rendszerváltás első 2o évét, majd 1968-at, végül az egész felvilágosodást szőröstül-bőröstül. Felkészül a reneszánsz, a humanizmus és az antik demokrácia.
Korábban úgy tűnt, hogy a kínálat kifogyhatatlan. A mumusgyár történelmi részlege az „átkos” 40 évén túl kiátkozta a „kisátkost”: a rendszerváltás első 2o évét, majd 1968-at, végül az egész felvilágosodást szőröstül-bőröstül. Felkészül a reneszánsz, a humanizmus és az antik demokrácia.
A politikai mumusokat gyártó üzem
sikerterméke volt a komcsi, a libsi (ijesztőbb változatában a komcsilibsi), a jakobinus, a szabadkőműves, az ateista, a brüsszeli bürokrata, a Soros-bérenc és a migránssimogató. A csoportos kategóriában szerepeltek a melegek (tömegfogyasztásra szánt kivitelben „buzik” felirattal), az idegenszívűek, a muszlim horda, a halódó Nyugat, igényeseknek intim baráti-családi körben való felhasználásra a cigányok és egyéb nem turulban születettek.
A piacvezető „migránsmumus”-széria után mintha nem volna új ötlet, kénytelenek egy-egy korábbi darabot újrahasznosítani. Így került elénk megint a „fogyasztói társadalom”. Orbán a 2011-es tusnádfürdői beszédében nevezte meg: minden baj okozója a fogyasztói társadalom és a jóléti állam, helyettük „munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában”. A munka dicsérete akár a baloldali szíveket is megdobogtathatta volna, ha nem lett volna mögötte egy piszok nagy csúsztatás. A fogyasztói társadalom, amelyben a fogyasztás könnyen az egyetlen életcéllá, értékmérővé, státusszimbólummá válhat, nem mosható össze a jóléti állammal.
Utóbbi az önzés helyett éppen a szolidaritásra épül:
a szociális jogok elismerését, a társadalom, az állam felelősségvállalását jelenti polgárai minimális jólétéért. Na, ez az a felelősség, amit Orbánéknak eszük ágában sem volt vállalni, ezért kellett minden szociális igényt anyagias követelőzésként megbélyegezni. Szegény országban a fogyasztás, a jólét vágyát ördögtől valónak ábrázolni a cinizmus különösen undok fajtája. Mindezt úgy, hogy az új elit nem puritánságával tüntetett, inkább degeszre fogyasztotta magát.
2014-ben szintén Tusnádfürdőn a miniszterelnök újra elsütötte a fogyasztás helyett munkaalapú társadalom gondolatát, az „illiberális demokráciával” feldúsítva. Kiderült, hogy a korlátlan hatalomra csakis a „keményen dolgozó kisemberek” érdekében van szükség, amely fogalmat kampánystratégái simán plagizálták a brit konzervatív párt „hardworking people” szlogenjéből. Addig azért nem sikerült eljutnunk, hogy a „munkaalapú társadalomban” az állam ne csapolja meg jobban a munkabéreket, mint a tőkét. A fizetésünk – a minimálbér is – 15 százalékkal adózik, míg a vállalatok nyereségadója 9 százalék.
Aztán felszáradtak a „keményen dolgozókért” ejtett könnyek
Lassan a mumusok is megkoptak. Pedig csak kell még valami Soros mellé. Valami olyan, ami azért rá is emlékeztet. Így most harmadjára is leporolják a fogyasztói társadalom rémalakját. A felmelegített ideológiai szósszal egy jó kezdeményezést is nyakon öntöttek. Uniós támogatással ú.n. „NépmesePontokat” hoztak létre, ahol jópofa gyerekprogramokat lehetne szervezni, mesehallgatással, játékkal. De az ilyen henye időtöltés önmagában nem méltó a kormány figyelmére. Ezért Rétvári államtitkárral a megnyitókon elmondatták: valójában „ellenkultúrát terjesztenek a fogyasztói társadalom által diktált trendekkel szemben”. Kulturkampf gyerekadagban. Az államtitkár szerint a szülinapi bulikat is ajánlatos volna itt tartani a gyorsbüfék helyett, amelyek e logikában nyilván a konzumálás feketemiséinek helyszínei. De minek is bulizni, a humán miniszter tanévnyitó szózatában a nebulók lelkére kötötte a bencések jelmondatát:„Ora et labora!”, imádkozz és dolgozz!
Bizonyos meséket persze ki kell majd tiltani a NépmesePontokról
A „Terülj, terülj asztalkám” kifejezetten fogyasztáscentrikus, az Aranyszőrű bárány is az anyagi javakra koncentrál. Az meg, hogy a lagzikon „Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé”, csak egy lépésnyire van a gyorsbüfék kárhoztatott világától.
A kormány más módon is igyekszik gátat vetni a fogyasztói társadalom terjeszkedésének. Vannak csoportok, ahol a biztonság kedvéért magát a fogyasztást kívánja megszüntetni. Míg a középosztály egy része és az igazán gazdagok jövedelme növekszik, -nekik sajnos szembe kell nézniük a fogyasztás csábításával- , 600 ezer kisnyugdíjast azzal sikerül megóvni, hogy nyugdíjuk 50 és 100 ezer forint között van. A Policy Agenda számításai szerint a gyerekes családok 42 százalékának jövedelme nem éri el a létminimumot, ami egy négytagú családnál 262 ezer forint volna. Ők biztosan nem rontják meg a zsenge gyermeklelket nagy bulival a McDonald’s-ban. Hogy országunk ne rés, hanem erős bástya legyen a fogyasztói társadalom elleni harcban, már kész a tervezet, hogy a még közmunkához sem jutó százezer segélyezett, az ú.n. foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők körét egy kedvezőtlenebb számítási móddal szűkebbre vonják. Ki tudja, mit össze konzumálnának, ha továbbra is kapnák azt a 22 800 forintot!
Nincs rosszabb a léha fogyasztásnál. Még jó, hogy van, aki önfeláldozóan helyettük is vállalja.
Lendvai Ildikó: …. ez a hála, hogy Kukorica Jancsi megmentette a francia király lányát?
Szerző
