Connect with us

Banánköztársaság

A hatalom aljassága

Bajkai István - nem valószínű, hogy felmondják a szerződését
Megosztás

Hogy Orbán, Kövér, Németh Szilárd vagy mondjuk Halász János minden (más)nap mondanak valami primitív aljasságot és bamba baromságot, már rég megszoktuk – pedig… De van nap, hogy olykor egészen nyíltan jelenik meg a hatalom alapvető minősége, az aljasság.

Itt volt például Bajkai István (valamilyen doktor, ráadásul…) fölszólalása a tegnapi „parlamenti” züllésen.

Rövid bevezető után rögtön nekiállt spekulánsozni,

multizni, antikapitalistának maszkírozott bárgyúságokat előadni – szóval a megszokott módon kódolt, azaz félre nem érthető módon zsidózni. És ezt egészen zavartalanul csinálhatta: senki sem szólt rá az ellenzékből (talán már nem is voltak jelen) vagy éppen saját frakciójából. Sőt, az utóbbiak nagy tapssal honorálták a csinos előadást.

Azt nem tudom, volt-e tegnap ennél is egyértelműbb zsidózás: nem figyelem már rendesen a zülléseket. De jó szembesülni a hatalom második vonalával, az igazi hanggal. Azzal, ami egyébként naponta ömlik ránk a hűséges médiából.

A második világháború után – egy ideig a „létező szocializmus” kivételével – Európában kialakult a konszenzus: nem szabad zsidózni, általában rasszista módon megszólalni – legalábbis hatalomból nem. Ezt a konszenzust is semmibe veszi a Fidesz, legalább 20 éve. Mit lehet tenni? Nyilván csak azt, hogy igyekszünk nem meghallani, amit nem nagyon muszáj… Ebben egészen jól teljesít például az Európai Néppárt.

Itt van például a végtelenített sorosozás.

Az egész piszkos hazugság-, rágalomözön már régen kifulladt volna; már a nevetésbe-röhögésbe is belefáradtunk volna; a Fidesz már régen történelmünk szemétdombjára került volna…

Ha ez az egész nem goebbelsi mintájú, antiszemita hecckampány volna.

És erről a förtelemről és kapcsolt részeiről „vitázik” a magyar „parlament”, „ellenzéki” közreműködéssel.

Az ellenzéki megszólalások többsége valami hihetetlenül szánalmas, gyatra, megalkuvó volt. Világos, hogy ettől az „ellenzéktől” semmit sem lehet várni.

Egyetlen kivétel volt, legalábbis tegnap: Vadai Ágnes.

Ha eltekintek attól, hogy szerintem már régen nem volna szabad szóba állni a bandával, hiszen amit művelnek, az tűrhetetlen; meggyalázása, kigúnyolása mindennek  – szóval, ha eltekintenék attól, amitől egyébként nem, akkor azt mondanám: így és csak így van értelme, ha egyáltalán, szólni a bűnszervezethez.
Már ha nincs jobb, fontosabb dolgunk.

Kapcsolódó:

Bajkai István fideszes képviselő tojásai

Vásárhelyi Mária: Már szóra sem érdemes a kormánypropagandában megjelenő vaskos zsidózás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük