Connect with us

Kerítésen innen

Bajnai Gordon: fontos, hogy a válságkezelő mozdonyban a gőzt ne a dudára kössék, hanem a motorra, példátlan propagandakeret helyett mindenkinek jusson az egészségügyben megfelelő védőfelszerelés

Bajnai: vagy Orbán megy és mi, magyarok maradunk Európában - vagy Orbán marad és újra belelépünk az ismert, évszázados, önsorsrontó csapdába
Megosztás

A semleges gazdasági szakértők véleménye szerint Orbánnak az első kormányzásakor és 2010-ben is nagy szerencséje volt. Mindkét alkalommal rendbe tett gazdaságot vett át, a válságkezelést a baloldali kormányok elvégezték helyette. Sokak meggyőződése, hogy a 2008-as világgazdasági válság hazai kezelésébe Orbán Viktor és a nevére vett pártja is belebukott volna.

Erről hajlamosak a Fidesz potentátjai elfeledkezni,

maguk érdemének állítják be, hogy a gazdaság működik. Úgy tesznek mintha nem is a Bajnai Gordon által vezetett kormány végezte el helyettük a „piszkos” munkát, lehetővé téve az ország stabilizálását, és persze a Fidesz első kétharmadát.

Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel a hvg.hu készített interjút. Ebből elsősorban az Orbán-kormányzat közelmúltban bejelentett gazdasági mentőcsomagjával kapcsolatos véleményét szemlézzük.

Döntő kérdés: hogy mi lesz a foglalkoztatással

A volt kormányfő szerint a döntő kérdés az, hogy mi lesz a foglalkoztatással. Ha rövid távú, 2-3 hónapos kiesésről van szó, viszonylag gyorsan újra nyílhatnak a munkahelyek,ismét beindulhat a fogyasztás:

„Ha viszont a vírus tartósan itt marad vagy visszatér, akkor a foglalkoztatás mint rendszer széteshet, ágazatok sora mehet csődbe, és azokat már újraindítani, a beszállító rendszereket helyreállítani és az emberek tömegeinek munkát adni sokkal nehezebb és hosszabb ideig tartó folyamat. A tartós tömeges munkanélküliségből eredően a keresletkiesés is tartós és az egy ördögi spirál. Ezért a világon mindenhol – és ebből a szempontból már hasonlít a probléma 2009-hez – a legfontosabb a munkahelyek bármi áron való megtartása, a foglalkoztatás mint átfogó rendszer talpon maradása.”

Nyilván az első reakció az életek mentése kell, hogy legyen

és az, hogy az egészségügyi rendszert ne terheljük túl. Ezért azok az országok és azok a vezetők cselekszenek jól, akik a leghatározottabban, gyorsan és szigorúan lépnek, és szakszerűen járnak el:

„Azoknak az országoknak, amelyek az események mögött kullognak vagy az egészségügyi rendszerük rossz állapotban van, sokkal nagyobb veszteségekre és elhúzódó válságra kell készülniük. Ebből a szempontból azt látom, hogy például az Egyesült Államok most kimondottan nehéz helyzetbe került, mert késve reagált és csaknem harmincmillió ember kívül van az egészségbiztosítási rendszeren. Ha ott elhúzódik az egészségügyi krízis, az az egész világ gazdasági talpra állását veszélyeztetheti.”

…a német exportlokomotív….

Úgy látja, Magyarország a rövid távú gazdasági mutatók szempontjából jóval szerencsésebb helyzetben érkezett meg ebbe a válságba, mint az előzőbe. Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság kocsija a német exportlokomotív mögé volt kötve, márpedig egy rendkívül hosszú európai növekedési szakaszon robogtunk végig:

„Az európai uniós pénzekből finanszírozott beruházások is élénkítették a gazdaságot, harmadrészt pedig a külföldre áramlott magyar munkaerő hazautalásai és a hazai munkaerőhiány miatti béremelkedés fűtötte a belső fogyasztást. Az éveken át tartó magas növekedés közben a kormány mérsékelten tartotta a hiányt és helyesen döntött, amikor az állami- és magánadósságunk nagy részét átterelte forintba. Ugyanakkor az ország hosszú távú versenyképességi mutatói közül nagyon sok stratégiai értelemben romlott. Az oktatási rendszer lezüllesztése, a drámai kivándorlás és az egészségügyi rendszer kivéreztetése miatt a legfontosabb érték, a magyar munkaerő középtávú értékteremtő képessége leromlott az elmúlt időszakban.” /…… / „Ez a válság talán egy utolsó figyelmeztetés lehet arra, hogy ezekre a területekre kell koncentrálni. Az elmúlt tíz év nagyobb részében hátszélben vitorláztunk, mostantól viszont jó ideig vihar lesz.”

….a válság politikai értelemben lehetőség

Bajnai kiemelte, a válság politikai értelemben lehetőség is lehetne arra, hogy az unió bizonyítsa létezésének értelmét a mindennapok szintjén:

„Az európai közeljövőt tekintve, most van egy macroni tábor, amelyik a továbblépés híve, van egy merkeli, amelyik azt mondja, nekünk úgy jó, ahogy van, és van az a tábor, amelynek Orbán a legmarkánsabb képviselője. Úgy tűnik, ő valójában az unió szétesésére készül, és azt keresi, hogyan építhet fokozatosan választói többséget ahhoz, hogy miután már kiszedett mindent az unióból, amit lehet, kivihesse az országot onnan. Már csak azért is, mert tudja, a hatalomgyakorlás orbáni módszere nem fenntartható hosszú távon az unió keretei között. Ezt a politikát segíti a válság.”

Magyarország helye Európában van,

a mi sorsunk attól függ, Európa boldogul vagy sem. Nem széplelkűségből, hanem nyilvánvaló önös nemzeti érdekből kell, Európát erősítsük:

„A világban a kártyákat most osztják újra, elsősorban Amerika és Kína között. Ebben a nagy átalakulásban, ha Európa sikeres és képes egységesen fellépni kifelé és a közös érdekeinket erővel érvényesíteni, akkor ez lehet az a Noé bárkája, amelyen a nagyon különböző európai nemzetek túlélhetik azt a vízözönt, ami most – a koronavírustól függetlenül – jön. Akik erről a bárkáról leugranak vagy meglékelik azt, azok magukkal is elbánnak és másokkal is rosszat tesznek.”

Az egészségügyünk nem a járványba roppan bele

A volt miniszterelnök kitért arra, nálunk az egészségügy meg az oktatás nem a járványba roppan bele, hanem abba, hogy az elmúlt évtizedben rengeteg pénzt kiszívtak belőle, ráadásul az oktatást rossz irányba vitték, a jövő helyett a múltba fordították:

„Ezek azok a dolgok, amik hosszú távon egy nemzet versenyképességét meghatározzák. Ha meg akarja tudni, Magyarország milyen ország lesz 30-40 év múlva, akkor menjen most be egy tíz éves gyerek tanórájára. Ott dől el. Ezt az országot azok az emberek fogják vezetni, akik most a meghurcolt és megfélemlített tanároktól korszerűtlen központi tananyagot tanulnak és elveszítik az esélyt, hogy boldoguljanak a 21.században.”

Legfontosabb az életmentés….

Rövid távon a legfontosabbnak az életek mentését és az egészségügy igen szűkös kapacitásainak menedzselését tartja:

„Ebből a szempontból jó irány a szigorú lezárás, amelyet némi tétovázás után a kormány eldöntött. Hiányzik viszont a nagy számú, széleskörű tesztelés, ami azt segíthetné, hogy a zárlatot feloldják, hogy a gazdaság minél előbb újra induljon. És nagyon fontos lenne, hogy a válságkezelő mozdonyban a gőzt ne a dudára kössék, hanem a motorra, mondjuk, hogy a példátlan propagandakeret helyett mindenkinek jusson az egészségügyben megfelelő védőfelszerelés.”

Magyarország várhatóan súlyos recesszióba süllyed

Az egykori kormányfő megfogalmazta, ami a gazdasági válságkezelést illeti, ott szembe kell nézni azzal, hogy Magyarország várhatóan súlyos recesszióba süllyed – nem egyedül, ez egy világválság –, ennek megfelelően a legfontosabb a munkahelyek és a munkát adók megmentése:

„Az viszont a vállalkozások életben maradásához nem lenne jó segítség, ha tényleg az a szándék, hogy az állam kiterjeszti a hatalmát a gazdaságra és üzletrészeket vásárol magáncégekben. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha a válságkezelés céljára most azonnal szükséges, akár egy-két éves likviditási hiteleket garantálja az állam a bankok felé a kisebb cégeknek és a stratégiai vállalatoknak egyaránt, legalább 80-90%-ban és persze alacsony kamat mellett, hogy soron kívül le lehessen ezeket hívni. ”

….hatalmi praktika…

Kritikusan beszélt a felhatalmazási törvényről. Úgy véli, a kormány kezdeti válságkezelő lépéseiben keveredik a hatalmi praktika a valódi válságkezeléssel:

„A jelenlegi miniszterelnöknek úgy tűnik van egy bevált receptje, hiszen a kolontári vörösiszap tragédia óta minden válsághelyzetet három dologra használt ki: személyes hatalmának erősítésére, a személyéhez kötődő vagyoni csoport gyarapítására és az ország Európai Uniótól való távolítására. Attól tartok ez most is így van, a válság tüzének füstje mögé bújva jó néhány intézkedést hoztak, ami ebbe a három csoportba sorolható és a válsághoz nincs köze. Ez azért is veszélyes, mert kikezdheti a válságkezeléshez nélkülözhetetlen legitimációt.”

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.04.10 15:31 at 15:31

    Jéééé—! Kizavarta a róka a gúnárt! Gágog, mint a libatermelők az öngyílkosságuk előtt!

  2. nádirigó

    2020.04.10 21:25 at 21:25

    Egyszerre milyen okos lett az ember !

  3. Katona Tamás

    2020.04.11 16:59 at 16:59

    Két idióta látom a viktor seggénél nem láttok tovább!!!!!

  4. Peter

    2020.04.11 17:14 at 17:14

    Az volt a fidesz által terjesztett fake news-ok egyike a sok közül.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük