Connect with us

Sport

Bajnok a MAC Budapest

Megosztás

A MAC Budapest nyerte az Erste Ligát, miután hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a DVTK-t a döntő ötödik meccsén.

Kiegyenlített volt az első harmad első fele, egy-egy kapuvassal, majd a 10. percben Kulmala remek egyéni akció végén a DVTK-nak szerzett vezetést. A miskolciak azonban nem mehettek előnnyel az öltözőbe, mert Bodó a 19. percben egyenlített közelről. A MAC még kettős emberfórban is támadhatott az első harmad végén, majd a második elején, de ebből nem született gól.

A második harmad a MAC-é volt, jóval többször lőttek kapura, és ebből egy, a kipattanóra jól érkező Terbócsé be is akadt, ezzel vezetett a fővárosi csapat. A hazaiak ezt követően kétszer is megfogyatkoztak, ám a miskolciak ezt nem tudták kihasználni.

A harmadik felvonásban is a vendégek játszhattak többször emberelőnyben, de a MAC jól védekezett, sőt, kontrából veszélyeztetett is. A DVTK ment előre becsülettel, és ez meg is hozta végül az eredményét: két perccel a vége előtt Joe középre passzolt korongját Berta lőtte be. A hátralévő idő már nem hozott eseményt, így jöhetett a hosszabbítás, a fináléban először.

A ráadást a MAC kezdte jobban, négy a négy ellen még nagyobb volt a tempó. A győztes találat a 64. percben született: Dudas játszott középre, a korong pedig Adorjánról, egy balszerencsés mozdulattal pattant be. Ezzel eldőlt a csata, a MAC története során először lett magyar bajnok.

Majoross Gergely, MAC: „Kitartó a csapat, A nehézségek idején is dolgoztak tovább a játékosok, és bíztak magukban. Mindig a megoldást kerestük, és legtöbbször meg is találtuk. Ahogy ment előre a szezon, úgy lettünk egyre erősebbek. A tavalyi szezon után azt gondoltuk, hogy több vezérre van szükség, de először nem sikerült jó elegyet találni. Aztán hajlandóak voltak feladni az egójukból, és végére összeértünk.”

Dudás Jesse: „Keegan Dansereau-nak szerettem volna passzolni, de szerencsére így is bepattant. Jó csapatunk van, végig együtt voltunk, és akkor voltunk a legjobbak, amikor igazán kellett.”

Somogyi Balázs: „Nagy csapatmunka volt, összeszedtünk magunkat a végére, és megmutattuk, hogy tudunk harcolni. Nehéz utunk volt, de megérdemelten nyertük meg a bajnoki címet.”

Bálizs Bence: „Egy rögös, nehéz út volt, de majdnem mindegy volt, hogyan alakul az alapszakasz. Örülök, hogy össze tudtunk állni csapatként a rájátszásra és nekem is jól sikerült a vége. A csapatmunka döntött.”

MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után
Gól:
Christopher Bodó (19.), Terbócs István (28.), Jesse Ray Dudas (64.), ill. Rasmus Kulmala (10.), Berta Ákos (58.)

A döntő végeredménye: 4–1 a MAC javára.

A legjobb kapus: Adorján Attila (DVTK)

A legjobb védő: Scott Macaulay (MAC)

A legjobb csatár: Pjotr Szcsasztlivij (Csíkszereda)

A döntő legértékesebb játékosa: Bálizs Bence

(Forrás: MJSZ)

Kapcsolódó:

Előnyben a MAC Budapest

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük