Connect with us

Bulvár

Balaton, a szentelt víz

Megosztás

Vasárnap Vízkereszt alkalmából szeretetlakomával, forró italokkal és süteményekkel, baráti beszélgetés kíséretében a balatonlellei mólónál, ahol Vízkereszt Szűcs Imre helyi plébános megszentelte a Balatont.

Megosztás

Vasárnap Vízkereszt alkalmából szeretetlakomával, forró italokkal és süteményekkel, baráti beszélgetés kíséretében a balatonlellei mólónál, ahol Vízkereszt Szűcs Imre helyi plébános megszentelte a Balatont – számolt be róla a sonline.hu.

Aki akart, haza is vihetett belőle….

A lap tudósítása szerint a hívek a balatonlellei Szentháromság plébánián 18 órakor tartott szentmise után indultak a mólóhoz. Lampiont, mécsest vagy gyertyát vittek magukkal, hogy legyőzzék a sötétséget a téli estén.

A szertartás után szenteltvizet bárki vihetett magával otthonába.

A hagyományos nagy vízszentelésben közvetve az egész természetre és minden emberre kér áldást az egyház. A keresztény hagyomány szerint Vízkereszt Urunk megjelenésének, vagyis Istenként, Megváltóként való megnyilatkozásának ünnepe. Eredendően a napkeleti bölcsek látogatását, Jézusnak a Jordánban való alámerítkezését és a kánai menyegzői borcsodáját egyszerre ünnepeljük ebben az egy ünnepben. Balaton szerte éli reneszánszát a tó megáldásának ceremóniája.

Vasárnap az északi parton, Balatonudvariban a helyi strandon tartották meg ezt az Epifánia ünnepet.

Ezt is a Balatonról írtuk.….

<<<Kövesse cikkeinket a Google keresőjében is! >>>>

Fotó: Stoffel Misa

Szerző