Connect with us

Kerítésen innen

Balhéznak Orbán kegyeltjei, fogy a juss? – Ki tesz rendet az oviban?

matolcsy
Megosztás

Matolcsy jegybankelnök nekiment Varga pénzügyérnek és a jelek szerint a két durca azt várja, hogy kiderüljön, a nemzetvezető szerint melyiküknek nagyobb a micsodája. Persze a dolog ennél pöttyet bonyolultabb.

Vihar van az Orbán-biliben!

A Fidesz regnálása alatt nem szoktak a csúcsvezetők egymásnak üzengetni, nyilvánosan kritikákat megfogalmazni. Erősen személyeskedő publicisztikát még ritkábban olvashatunk egymásról. Matolcsy György most valamiért nagyon kiakadt Varga Mihályra  – kommentálta az index.hu a történteket. De lássuk, mi is volt az!

Tanulságos írást jelentetett meg a jegybank elnöke a növekedés.hu oldalon (ahol egyébként az MNB vezetői rendszerint publikálnak). Nem nagyon kell a sorok között olvasni, hogy összegezzük a lényeget: Matolcsy szerint

Varga Mihály pénzügyminiszter munkálkodása kártékony az országnak, nem szolgálja a kormány politikáját, a nemzet érdekeit.

Mi verte ki a Matolcsy-biztosítékot?

A múlt heti közgazdasági vándorgyűlésen a pénzügyminiszter a jegybankéval nem mindenben egyező gazdaságpolitikai alapvetéseket fogalmazott meg. Ezek sorában beszélt arról, hogy véget ért a gazdasági „aranykor”, továbbá arról is, hogy stabil árfolyamra volna szükség. Mint köztudott, az elmúlt hetekben komolyan gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, a kurzus történelmi mélyponton is járt.

Jelen helyzetben Varga Mihály így üzenet a jegybanknak, hogy nem tesz meg mindent az árfolyam stabilizálása érdekében, hagyja a forint kurzusát ugrálni. (Arról nem beszélhetett a kormányzati pénzügypolitika irányítója, hogy a jegybanknak esetleg érdekében is áll, hogy minél gyengébb legyen a forint, de erről épp elég elemzés született már…)

Válaszlépés

Erre válaszul született meg Matolcsy György mai írása, amely egyértelmű válaszcsapásként értékelhető, sőt, Varga Mihály elköteleződését kérdőjelezi meg a kormányzati politika végrehajtása iránt.

„Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek?”

Meredek állítás és a mód, ahogy bedobta a köztudatba egészen egyedülálló Magyarországon. Ám még fokozható!

„A harmadik miniszteri állítás azonban ezeken is túltesz, ez már valami más. Miniszterünk szerint a forint árfolyamának stabilnak kell lennie. Mi lenne a miniszter szerint a stabil árfolyam: 330/320/310 vagy 300 forint/euró, esetleg 240 forint/euró, mint 2008 tavaszán? Ha van a miniszternek árfolyamcélja, akkor az elmúlt években is bizonyára volt: akkor miért nem érte el? Nem akarta, nem tudta, esetleg csak mondta, de nem csinálta?”

Kompetensség-villongás

A vita színvonala – pontosabban színvonaltalansága – ismét rámutat a két szereplő kibékíthetetlen véleménykülönbségére. Az nem újdonság, hogy sok kérdésben nagyon mást gondolnak, az viszont már az, hogy az online médiában kezdik el torpedózni a másikat.

Fontos nap ez a magyar gazdaságtörténetben, Simor András elnöksége idején tapasztalt düh gerjedt fel a két kulcsfontosságú poszt betöltője között, csak most elvileg azonos oldalon állók között vált tapinthatóvá a feszültség. Ezt pedig nem szokták szeretni a piacok – véli az mfor.hu.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük