Connect with us

Banánköztársaság

Balliberális katasztrófa! – Gerő András dilemmája

gerő
Megosztás

Gerő András az ÉS legutóbbi számában, Szubjektív nem című írásában jelentette be: „Nem szavazok olyan politikai szövetségre, amely szemérmetlenül utat enged a rasszizmusnak.”

Így veszíti el a „balliberális tábor” legjobb, legmegbízhatóbb embereit is! – ezek után indulnia is fölösleges.

Gerő András, egykori prominens SZDSZ-es, köztudottan „balliberális” elkötelezettségű ember:

mindeddig még Schmidt Mária szoknyája mellől is mindig balra szavazott! Nem zavarta őt ebben az sem, hogy Orbániát mintaszerű liberális demokráciának mondta: a tárgyilagosság, a tudományos meggyőződés mindenek fölött – a politikai szimpátia más dolog, ugye.

De most vége: mint mondta, nem tud tovább olyanokra szavazni, akik szemérmetlenül utat engednek a rasszizmusnak. Megvan a nem hízelgő véleményem az ellenzék miskolci jelöltállításáról, de most hadd gyönyörködjem Gerő következetességében, erkölcsi tökéletességében..!

Érdekes eszmefuttatásban tesz egyenlőségjelet a bal- és jobboldali antiszemitizmus közé

Vagy tán nem is: elsőként a balos rasszizmussal foglalkozik… Magam ugyan fölismerni vélek némi jelentéktelen különbséget a XX. századi történelem alapján, de ne szőrözzünk…

Engem tényleg megrendít az írásból sugárzó eszmei-erkölcsi tisztaság, és elborzaszt a „balliberálisok” előre látható szégyenteljes bukása!

Ám a balliberális katasztrófánál megrendítőbb az a tragédia, amelyet Gerő Andrásnak kell átélnie!

Mert hiába beszél Schmidt Mária szoknyája mellől, és hiába mondja Orbániát példaszerűen liberális országnak, azért a szemét és a fülét nem csukhatja be…

Tudja ő, hogy a mintaszerűen liberális Fidesz-hatalomban sem minden fenékig tejfel. Vannak bizonyos pöttyök, amelyek kellemetlenek – és nem tegnap, hanem mondjuk 1994 óta.

Azóta elő-előfordul,

hogy Orbán és a Fidesz szavait és tetteit újra meg újra félremagyarázzák: antiszemitizmusról, cigányellenes uszításról, homofóbiáról és migráncsozásról meg terrormédiáról hazudoznak. A szélsőjobbal való szövetségről, vagy éppen a Fidesz mind nyilvánvalóbb szélsőjobboldaliságáról mesélnek, és náci-nyilasnak mondják az ártatlan – hiszen Netanjahunak is tetszik! -, elvi és szilárd erkölcsi alapokon nyugvó Soros-kampányt is…

Azt hazudják, hogy a Fidesz egész uralma a folytatólagos, uszító hecckampányokon alapul.

Ilyen az ellenzéki rágalomária aztán! És még gátlástalan lopásokat és kéjelgéseket is a Fideszre sütnének.

Nem könnyű tehát Gerő András helyzete:

nem szavazhat balra, szíve szerint; a polgári-nemzeti-keresztényi Fideszt pedig szüntelenül gyalázzák. Bucsálódik hát: ugyan kikre szavazzon..?

Nem segíthet senki, magának kell döntenie. Még szerencse, hogy számíthat közismert tudósi tisztességére.

Gerő

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük