Connect with us

Sport

Balogh Norbert pozitív energiával tért vissza Palermóba

Megosztás

Balogh Norbert kipihente magát Magyarországon, és Róma érintésével hétfőn visszautazott Palermóba.

Sérülésekkel bajlódott, de – mint azt a DIGI Sport híradójának elmondta – most már kész a bevetésre a Serie A-ba tartó csapatában.

„Sok sérüléssel bajlódtam, és a klub is jelezte felém, hogy nagyon meg kell erősödnöm, mivel nem egy átlagos méretű ember vagyok, a mostani sérülésem is ezért húzódott tovább. A második szalagom beszakadt, és számomra sokkal hosszabb a gyógyulási folyamat, mint egy 186 centi magas embernek. Eltartott vagy 40 napig, ezzel bajlódtam egész végig” – nyilatkozta a Sport 24-nek a 21 éves, 197 centis támadó.

A Serie B-ben szereplő csapat magyar légiósa az őszi szezonban még nem léphetett pályára, de szerinte most eljöhet az ő ideje. „Úgy érzem, meg fogom állni a helyem, ha megkapom a lehetőséget. Bízom az edzőben, Tedino mesterben, rengeteget beszélgettünk, elmondta, mit vár el tőlem, és én is elmondtam neki, hogy én milyen fajta játékot szeretek, milyen poszton játszom szívesen. Már nagyon várja, hogy visszatérjek, és én is várom, hogy megmutathassam, mit tudok.”

Baloghnak nem lesz egyszerű visszakerülnie a kezdőcsapatba

A Palermo tavaly ősszel jól teljesített, 21 forduló alatt mindössze kétszer kapott ki, így vezeti az olasz másodosztályt. Baloghnak nem lesz egyszerű visszakerülnie egy ilyen jó formában lévő csapat kezdőjébe.

„Az első mérkőzésünk pedig 20-án lesz. Nagyon komolyan veszi a klub és az összes játékos is a kitűzött cél elérését, mint ahogyan a szurkolók is azt várják tőlünk, hogy visszajussunk a Serie A-ba” – fogalmazott a korábbi DVSC-játékos.

A jó játékhoz fejben is rendben kell lennie, és ebben a szülei is sokat segítettek neki. „Sokat beszélgettem anyával, rengeteg problémám volt odakint, és fejben, mentálisan próbáltam ezeket rendbe tenni. Másodikán már el is kezdtem az edzést itthon, a hét minden napján edzettem, legfeljebb a délutánjaim voltak szabadok. Pozitív energiával térek vissza Palermóba.”

(DIGI Sport – Sport 24)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük