Connect with us

Voks 2022

Bangónét betörésen kapták, vagy csupán élt a jogával?

bangone
Megosztás

Péntek éjjel érdekes hír jelent meg az MTI-n, mely szerint „MSZP-s politikusok betörtek a Fidesz csepeli irodájába”. Pár sorral lejjebb nevesítették az „elkövetőket”: Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János.

Horror Csepelen, vagy mégsem?

Videót posztolt a Facebookra Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő, amin az látszik, hogy Szenteczky Jánossal, a csepeli ellenzék kampányfőnökével együtt péntek délután bementek a XXI. kerületi Fidesz-irodába. A székházban később rendőrt hívtak rájuk a bent tartózkodók.

Bangóné a Klubrádióban később elmondta: az ügy előzménye, hogy az ellenzék helyi önkormányzati képviselője, Takács Krisztián az utcán észrevette, amint Borbély Lénárd csepeli polgármester kabinetfőnöke és egy másik alkalmazottja őt lejárató szóróanyagot terjeszt. Azért indultak el a polgármesteri hivatal mögött lévő Fidesz-irodába, hogy a szóróanyagot ne tüntethessék el, amíg a rendőrségnek nem szólnak.

Bementek a nyitott ajtón….

Bangóné cáfolta, hogy betörtek volna, hiszen nyitva volt az ajtó, köszöntek az ott dolgozóknak és úgy mentek be. Ezt követően kijött a rendőrség, és ők is megteszik a feljelentést.

Ábel Attila csepeli fideszes alpolgármester

ennek ellenkezőjével vádolta meg az MSZP-s képviselőt, valamint azzal is, hogy

engedély nélkül készítettek videófelvételeket.

Ráadásul – írta –

Takács Krisztián eközben a már zárva lévő csepeli önkormányzat épületébe hatolt be erőszakkal úgy, hogy ott a helyi választási iroda munkatársai a választások levezetéséhez szükséges előkészítő munkákat végezték.

Az alpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

„a korrupciós bűncselekmény és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélt Takács Krisztián MSZP-s politikus eközben a már zárva lévő csepeli önkormányzat épületébe hatolt be erőszakkal”.

Ábel Attila úgy fogalmazott:

ami történt, az a demokratikus alapelvek sárba tiprása, és példa nélküli Magyarország rendszerváltás óta eltelt történelmében.

Az alpolgármester Bangóné Borbély Ildikó, Szenteczky János és Takács Krisztián azonnali lemondását követelte, és jelezte: az ügyben rendőrségi feljelentést tesznek.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük