Barka Emese bronzérmet nyert a nők 57 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.


A Csepel klasszisa lépett szőnyegre legkésőbb a magyarok közül, mivel előző nap egészen az elődöntőig menetelt, amelyben kikapott a bolgár Biljana Dudovától. A Csepel klasszisa veresége után csalódott volt, ám az éremcsatára összeszedte magát, és remek teljesítményt nyújtott a román Kateryna Zhydachevska ellen.

Az első percben nem történt érdemi esemény a szőnyegen, a két birkózó közül az óvatosabbat, a románt figyelmeztették passzivitásért, majd nem sokkal később intették is. A következő harminc másodpercben Zhydachevska volt akciókényszerben, ennek ellenére Barka támadott, fejlefogással leszorította riválisát, és éppen a fél perc lejártát követően mögé ment, így a büntetőpont mellett további kettő is járt neki (3-0). A folytatásban sem lassított a 28 éves hazai sportoló, és néhány másodperccel a menet vége előtt karfeltolás után újra ellenfele mögé került (5-0).

A második szakaszt így megnyugtató előnnyel kezdte Barka Emese, aki elsősorban a biztonságos birkózásra koncentrált a továbbiakban,

ám még így sem lehetett passzívnak nevezni. Ezt bizonyította az is, hogy alig egy perccel a meccs vége előtt szépen tolta szőnyegen kívülre riválisát. A hatpontos különbség megnyugtató volt, az pedig még inkább, ami a szőnyegen zajlott, ugyanis a román teljesen veszélytelenül küzdött tovább, a másodpercek akció nélkül peregtek le egészen a hatodik perc végéig, Barka pedig bronzérmet ünnepelhetett.

Barka a hazai csapat első érmét szerezte a mostani vb-n, egyúttal harmadszor lett vb-harmadik a 2013-as nagy vb és a 2016-os nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága után, amelyeket szintén a magyar fővárosban rendeztek.

Barka: örülök a bronzéremnek

“Nem érzem magam fáradtnak, viszonylag sima meccs volt ez. Örülök, hogy sikerült megszereznem a bronzérmet, de azért kicsit csalódott vagyok, hogy nem lett fényesebb”

– mondta a harmadik helyért rendezett összecsapást követően a csalódottsága ellenére is mosolygós Barka.

Kifejtette, hogy a legnehezebb dolog számára a csütörtöki versenynap előtt az volt, hogy a szerdai, elődöntős vereségen túl tudjon lépni:

“Egyedül azzal az összecsapással kapcsolatban érzem, hogy voltak kihasználatlanul maradt lehetőségeim, ettől eltekintve végig határozottan birkóztam”

– nyilatkozta Barka, aki hozzátette, örül, hogy hazai közönség előtt sikerült megmutatnia magát, és bronzérmet nyernie.

A 28 éves birkózó ezt megelőzően 2013-ban és 2016-ban is Budapesten szerzett világbajnoki bronzérmet.

Női 57 kg, világbajnok:

Rong Ning-ning (Kína)
2. Biljana Dudova (Bulgária)
3. BARKA EMESE és Pooja Dhanda (India)
a döntőben:
Rong-Dudova 3-3 – a bolgár intésével

Sastin Marianna (b) és a nigériai Aminat Oluwafunmilayo Adeniyi a női 62 kilogrammos súlycsoport vigaszági mérkőzésén. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Sastin Marianna ötödik hellyel tért vissza

Sastin Marianna 2-0-ra elveszítette bronzmérkőzését, így ötödik helyen zárt a nők 62 kilogrammos kategóriájában.

Gyermeke születése után mindössze nyolc hónappal Magyarország eddigi egyetlen női világbajnoka talán a vártnál is jobb teljesítményt nyújtott a vb-n. Szerdán egy szép győzelmet követően erősen vitatható vereséget szenvedett, majd csütörtökön a vigaszágon előbb a nigériai, majd az indiai ellenfelét is legyőzte, utóbbit az utolsó másodpercekben indított akcióval.

A helyosztón aztán az ukránok tavalyi vb-ezüstérmese, Julija Tkacs Osztapcsuk várt rá, aki kisebb meglepetésre veszített az elődöntőben.

Az esélyek az ukrán mellett szóltak, s a meccset Sastin óvatosan kezdte, láthatólag kicsit tartott vetélytársától. A bírók 50 másodperc után aktívabb birkózást kértek tőle, másfél percnél pedig megintették. A 35 éves magyar klasszisnak 30 másodperce volt, hogy akciót csináljon, ám erre nem volt esélye, ezzel pedig 1-0-ás hátrányba került. A szünetig feszült, de akciómentes harc folyt a szőnyegen, a mérkőzésvezető többször figyelmeztette a feleket a tiszta birkózásra.

A második szakaszban Tkacs nagy erőket mozgósított, Sastinnak nagyon küzdenie kellett, hogy ne engedjen akciót magán, egy perc után viszont kiléptette őt az ukrán, aki ezzel már 2-0-ra vezetett. Sastin ezt követően mindent megtett, hogy megfordítsa a meccset, ám ezúttal az utolsó pillanatokban sem tudott eredményes akciót indítani, így ötödik helyen zárta a világbajnokságot, ám ő nem kesergett, hanem kiintegetett a közönségnek megköszönve a lelkes biztatást.

Sastin Marianna a bronzmérkőzés után azt mondta, megérte hamar visszatérnie,

és nyolc hónappal gyermeke születése után elindulnia a hazai rendezésű világbajnokságon.

Birkóztam öt mérkőzést, ebből hármat megnyertem, ráadásul ezen az utolsón csak 2-0-ra kaptam ki egy olyan ellenféltől, akivel eddig csak egyszer meccseltem szorosat, azon kívül gyakorlatilag mindig 10-0-ra kaptam ki”

– fogalmazott a Vasas 35 éves versenyzője.

Sastin kijelentette, nincs szégyellnivalója, elégedett azzal, amit elért a budapesti világversenyen. Elárulta, az elmúlt nyolc hónapban elsősorban az erő-állóképességi edzések voltak nehezek, amikor birkózni kellett, azzal már nem volt gondja.

Női 63 kg, világbajnok:

Tajbe Juszein (Bulgária)
2. Kavaj Jukako (Japán)
3. Mallory Velte (Egyesült Államok) és Julija Tkacs Osztapcsuk (Ukrajna)
5. SASTIN MARIANNA
a döntőben:
Juszein-Kavaj 6-2

Ritter Árpád, a nők szövetségi kapitánya összességében boldogan nyilatkozott az MTI-nek, ugyanis a versenyzők túlszárnyalták az előzetes elvárásokat.

“Kicsit sajnálom Sastint és Németh Zsanettet, hogy nem jött össze nekik az érem, de előbbi teljesítménye előtt külön le a kalappal, hiszen ilyen rövid idő alatt fel tudott úgy készülni a vb-re, hogy azon három mérkőzést nyerjen”– fogalmazott a kapitány, aki elmondta, a három helyezett versenyző az összes többi birkózó számára jó példa kell legyen arra, hogy igenis eredményesek tudnak lenni, és képesek kiugró teljesítményre. “Emese, Mariann és Zsanett is példakép lehet a többieknek”.

Korpási Bálint és Bácsi Péter is döntős a birkózó-világbajnokságon

Két magyar is aranyéremért léphet majd szőnyegre péntek este a budapesti birkózó-világbajnokságon, mivel a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint és a 82 kilóban érdekelt Bácsi Péter is megnyerte az elődöntőjét.

Az 55, majd a 63 kilósok elődöntőjét követően jöttek a magyar érdekeltségű kategóriák fináléért rendezett meccsei az arénában. A két magyar klasszis közül a 2016-os vb-győztes, tavaly Európa-bajnok Korpási két könnyű, technikai tusos győzelem után a négy között a bolgár Aik Mnacakanjannal csapott össze.

A BVSC 31 éves klasszisa nyugodtnak tűnt, amikor bevonult a küzdőtérre, a meccset pedig nagyon összeszedetten kezdte. Az első másfél percben a szőnyeg közepén küzdöttek a felek eredménytelenül, majd a némileg passzívabbnak tűnő bolgárt intették (1-0). Korpási leküldette riválisát, aki rengeteget próbált mozogni, ám a magyar kötöttfogású végül megtalálta ennek az ellenszerét és gyönyörűen megpörgette riválisát (3-0).

Korpási nem ismerte az ellenfelét

A magyar előny jelentős volt, ám a második menet elején szinte azonnal visszaintették Korpásit (3-1), akinek le kellett hasalnia. Mnacakanjan óriási erővel dolgozott, gyorsan összefogta és megpróbálta kiemelni riválisát, ám a vb- és Eb-győztes magyar remekül védekezett közel fél percen át, amíg a bíró fel nem állította a feleket. A folytatásban Korpási nagyon masszívan védte előnyét, nem adott a bolgárnak esélyt arra, hogy akciót csináljon, így 3-1-re megnyerte a mérkőzést és készülhet a pénteki fináléra, melyben a nap során nehezebbnél nehezebb ellenfeleket legyőző, címvédő német Frank Stäbler vár majd rá.

“Nem ismertük az ellenfelet, a semmiből tűnt elő ez az örmény származású bolgár. Annyit tudtunk készülni belőle, hogy a mai mérkőzéseit megnéztük és kielemeztük” – mondta el a siker receptjét Korpási Bálint. Mint fogalmazott, a második három percben meglepte, hogy olyan sokáig lent tartották, de amikor azt sikerült kivédekeznie, érezte, hogy a találkozó hátralévő részét meg fogja oldani. “A magam felé támasztott minimum elvárást teljesítettem”.

Bácsi Péter (piros) és a kirgiz Atabek Azisbekov a férfiak kötöttfogású 82 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Korpási sikere után azonnal szőnyegre szólították Bácsi Pétert,

aki három, egyaránt 2-1-es sikerrel jutott a négy közé, ott pedig a kirgiz Atabek Azisbekovval találkozott.

A meccs az FTC világ- és kétszeres Európa-bajnoka számára rosszul kezdődött. Mindössze fél perc telt csak el, amikor Bácsi egy válldobással próbálkozott, ám ellenfele lejött a kísérletről, mögé került, majd megpörgette (0-4) 35 éves ellenfelét.

Az eredmény elnémította a csarnok nézőit, Bácsi viszont azonnal kitolta riválisát és szépített (1-4). A szünetig Bácsi ment előre, ám nem talált fogást. A félperces pihenőt követően viszont a kirgiz egyre passzívabbá vált, ezért egy perc után megintették (2-4), ami végül sorsdöntőnek bizonyult. Bácsi Péter délelőtt egyszer sem tudott akciót csinálni lentről, legendás emelését sem tudta megcsinálni, ám ezúttal egészen parádés akciósorozatot mutatott be. Előbb szépen pörgetett (4-4), majd kiemelte a kirgizt és nagy ívben eldobta (8-4). A két akcióért járó hat pontot ráadásul a bírók még kettővel (10-4) megtoldották, mivel Azisbekov szabálytalankodott, emiatt vissza is küldték parterhelyzetbe. Így Bácsi megkapta az esélyt a technikai tusra, ő pedig pillanatok alatt újabb pörgetéssel (12-4) le is zárta a meccset.

A pénteki fináléban a török Emrah Kus lesz az ellenfele.

“Rosszul kezdtem a mérkőzést, mert ugyan én indítottam előbb, de benne ragadtam az akcióban, ebből pedig az ellenfél tudott pontot szerezni” – értékelt közvetlenül az elődöntő után Bácsi Péter, aki hozzátette, rengeteg energiát adott és ad neki, hogy családja, szerettei szeme láttára birkózhat. Az FTC sportolójának egyik fia – aki édesapja karján ülve várta végig, míg nyilatkozik – csak annyit tett hozzá mindehhez, hogy “nagyon szurkoltunk”. Ezen aztán még az egyébként a nap nagy részében szúrós tekintetű Bácsi Péter is elmosolyodott, és annyit jegyzett meg: “ez a siker titka”.

Az elődöntők során az is eldőlt, hogy Andrási József (55 kg) és Váncza István (63) pénteken a vigaszágon folytathatja a versenyt, mivel legyőzőik fináléba jutottak.

A pénteki döntők párosítása

Kötöttfogású 55 kg:
Eldaniz Azizli (azeri)-Zsolaman Sarsenbekov (kirgiz)

Kötöttfogású 63 kg:
Sztyepan Marjanyan (orosz)-Elmurat Tasmuradov (üzbég)

Kötöttfogású 72 kg:
KORPÁSI BÁLINT-Frank Stäbler (német)

Kötöttfogású 82 kg:
BÁCSI PÉTER-Emrah Kus (török)

(Forrás: MTI)

További sport hírek >>>

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét