Connect with us

Sport

Barka Emese technikai tussal szerzett bronzérmet

Megosztás

Barka Emese bronzérmet nyert pénteken a 57 kilogrammos súlycsoportban az oroszországi birkózó Európa-bajnokságon, Kaszpijszkban.

A Csepel 28 éves versenyzője az éremcsatában lényegesen jobb volt a német Laura Mertensnél, akit 11-0-s különbséggel, technikai tussal múlt felül.

Az első pillanattól kezdve támadólag, aktívan lépett fel Barka Emese, aki egy győzelem után az elődöntőben maradt alul, így mérkőzhetett a harmadik helyért. Ellenfelének minden erejét az emésztette fel, hogy bontsa a fogásokat és talpon maradjon. Az érezhetően erősebb magyar birkózó egy ízben befogta riválisa karját, de akkor még nem sikerült mögé kerülnie. Ugyanakkor csak idő kérdése volt, mikor intik meg passzivitásért a németet. Ez még a szünet előtt bekövetkezett, de Mertens a félperces „akciókényszer” során sem tudott mit kezdeni Barkával, aki így 1-0-s előnyre tett szert.

A többszörös vb- és Eb-bronzérmesként esélyesebb magyar versenyző a második három percben teljesen felőrölte ellenfelét. Előbb alig egy perc elteltével egy lábra támadással hanyatt döntötte a németet (5-0), majd ezt követően sorozatban háromszor mögé kerüléssel szerzett két-két pontot, így több mint tízpontos különbséget (11-0) kialakítva diadalmaskodott.

A 2013-ban és 2016-ban vb-bronzérmes, 2015-ben Európa Játékok-győztes Barka Emese negyedszer állhat kontinensviadalon a dobogó legalsó fokára, mivel 2007-ben, 2013-ban és tavaly is harmadik volt az Eb-n.

Női 57 kg, Európa-bajnok:

Biljana Zsivkova Dudova (Bulgária)
2. Irina Ologonova (Oroszország)
3. Aljona Kolesznyik (Azerbajdzsán) és BARKA EMESE
A döntőben:
Dudova-Ologonova 6-0

Az övé a magyar küldöttség negyedik bronza Kaszpijszkban. Korábban kötöttfogásban Lőrincz Tamás (77 kg), Korpási Bálint (72 kg) és Kiss Balázs (97 kg) végzett harmadikként.

Dénes és Sleisz is ötödikként zárt

Dénes Mercédesz után Sleisz Gabriella is ötödik lett pénteken az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A 65 kilogrammos súlycsoport bronzmérkőzésének esélyese a korábbi Eb-győztes svéd Henna Johansson volt, aki ezt igazolni is tudta, mert egy rövid meddő küzdelmet követően befogta a magyar versenyző fejét, és addig húzta-vonta, amíg mögé nem került két pontért.

A második három percben passzivitásért megintették Sleiszt, akinek így 30 másodperce volt, hogy sikeres akciót mutasson be. Ez azonban nem sikerült, így a skandináv birkózó már 3-0-ra vezetett. A hajrában Sleisz egyre bátrabban kezdeményezett akciókat, egyszer úgy tűnt, már-már sikerül Johansson mögé kerülnie, de a svéd nemhogy kiszabadult a fogásból, hanem még ő került ellenfele háta mögé. A földharcban lábfeszítéssel próbálta a hátára forgatni Sleiszt, aki viszont ezt hárította, így 5-0-s vereséggel zárta a kontinensviadalt.

Női 53 kg, Európa-bajnok:

Sztalvira Orsus (Oroszország)
2. Vanesza Kaladzinszkaja (Fehéroroszország)
3. Katarzyna Krawczyk (Lengyelország) és Maria Prevolaraki (Görögország)
…5. DÉNES MERCÉDESZ
A döntőben:
Orsus-Kaladzinszkaja 7-0

Női 65 kg, Európa-bajnok:

Petra Maarit Olli (Finnország)
2. Elisz Manolova (Azerbajdzsán)
3. Henna Katarina Johansson (Svédország) és Kriszcina Fedaraska (Fehéroroszország)
5. SLEISZ GABRIELLA
A döntőben:
Olli-Manolova 3-1

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük