Connect with us

Banánköztársaság

Bartus László: csak idő kérdése, hogy az egész rohadt Orbán-rezsim mikor szakad teljes súlyával a magyarokra

Megosztás

Bartus László szokásos kemény stílusában osztotta ki, nem először, Orbán Viktort, és követőit.

Orbán október 23-án is elmenekül Budapestről - A kiskőrösi Orbán-pizza után mi várhatja Veszprémben?
Megosztás

Bartus Lászlónak, az Amerikai Népszava tulajdonos-főszerkesztőjének két igazi célpontja van, mindenek felett Németh Sándor, a Hit Gyülekezete alapító lelkésze, de szorosan ott van a nyomában mint téma az orbáni magyaroroszág is. Legutóbbi cikkében éppen ezzel az utóbbival fogalakozott. A szerző nem kímélte sem Orbánt, sem rendszerét, de még „Orbán népét” sem.

Választási hazugság lépten nyomon

Kénytelen volt részlegesen megszüntetni a rezsicsökkentést is, a benzinár stopot is, de ezek csak az első lépések. A népharag megfékezése miatt csak lépésről lépésre ereszti rá az emberekre mind a teljes rezsiszámlákat, mind a benzin árát, és ez vár a magyarokra a csirkefarháttal is. Kevés idő és megszűnnek a ma még létező kedvezmények, a rezsicsökkentés teljesen megszűnik (béke poraira), a benzin ára pedig előbb-utóbb ugyanannyiba fog kerülni a magántulajdonú autókba is, mert közgazdasági nonszensz ez a megkülönböztetés, ami katasztrófához vezet. Ha drasztikusan drágul a rezsiköltség és a benzinárak, akkor annak egyenes következménye az élelmiszerárak drasztikus emelkedése is. Ezért csak idő kérdése, hogy az egész rohadt Orbán-rezsim mikor szakad teljes súlyával a magyarokra, és mikor kezdhetik élvezni annak gyümölcseit, amit úgy szeretnek: az antiszemita, fasiszta és náci diktatúrát, a kirekesztő gyűlölködést, a jogfosztásokat, a jogállamiság és az alkotmányosság hiányát. A magyar népet nem tanították meg arra, hogy minek mi a következménye, ezért nem tudják, hogy ebből szükségszerűen nyomor és vér következik.

Pedig…

A magyaroknak 12 évük volt, élvezve ebben az Európai Unió támogatását, -írja Bartus a cikke későbbi részében-hogy lemondjanak az antiszemita attitűdjükről, a magasabbrendűség hamis tudatáról, a nacionalizmusról, a kirekesztés és a gyűlölködés minden formájáról, a fasiszta államról. De ők ragaszkodnak hozzá, mert Orbán a magyar történelem legmocskosabb és legtragikusabb korszakainak démonait idézte fel nekik, amit ők a lelkük mélyén szeretnek. Amit kereszténységnek hisznek, az annak az ellentéte. Ok nélkül hatódnak meg maguktól. Mindent fordítva látnak, a hazugságokat szeretik, a jót rossznak, a rosszat jónak mondják, és azt hiszik, hogy ennek nincs negatív következménye. Tévednek, mert van, lassan elkezdődik a nyomor.

(Illusztráció: Cseri László)

(A teljes cikket az amerikai Népszaván olvashatja el.)

Hasonló

Friss!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: A mélység visszanéz Orbánra?- Pénteken nem akármekkora tüntetés lehet | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük