Connect with us

Blogbazár

Bauer Tamás: Eurázsiaiság?

matolcsy
Megosztás

Putyin budapesti látogatása alkalmával Eurázsia Fórumot rendeztek Budapesten, ahol Matolcsy György jegybankelnök tartotta a fő referátumot. Kifejtette, hogy Európa és Ázsia egymásra van utalva, és hogy az atlanti együttműködés korszakát az eurázsiai együttműködés évszázadai váltják fel. Azt is kijelentette, hogy jön Eurázsia közös pénze, amely elektronikus pénz lesz.

Mit is jelent ez?

Eurázsián a földrajzban Európa és Ázsia együttesét értik, ami érthető, hiszen míg a többi kontinenst óceánok választják el egymástól, Európa többezer kilométeren szárazföldi kapcsolatban áll Ázsiával, és két nagy hegység – az Ural és a Kaukázus – valamint a Kaszpi-tenger jelenti közöttük a „határt”. Az „eurázsiaiság”, orosz eredetiben «Евразийство» azonban valami egészen mást jelent: az individualizmusra, a magántulajdon és a piac dominanciájára épülő nyugati civilizációval szemben a kollektivizmusra és az állam elsődlegességére alapozott másik, magát a kapitalizmushoz és a szocializmushoz képest harmadik útként megfogalmazó civilizációt, amit a Putyin-rendszer ideológusai hirdetnek, elsősorban Alekszandr Dugin.

A Jelcin-időszak kezdetén

az orosz liberális reformerek még abban reménykedtek, hogy Oroszország is nyugati típusú piacgazdaság és demokrácia lesz, de az átalakulás keservei nyomán hitelüket vesztették, és a Putyin-korszakban ennek elutasítása vált meghatározóvá, és ehhez született meg az eurázsiaiság ideológiája.

Eddig ez az oroszok dolga, de hogy kerül a csizma az asztalra, az eurázsiaiság ideológiája magyar kormányrendezvényre? Nagyon egyszerűen: amit a Nyugat orosz elutasítói az eurázsiaiság fogalmával fejeznek ki, arra találták ki Orbán szellemi háttéremberi előbb az illiberális állam, majd a „keresztény szabadság” kategóriáját.

Amikor Matolcsy Eurázsia közös pénzéről beszél,

miközben Európa közös pénze, az euró már régóta a kezünkben van, s innen néhány tucat kilométerre mér azzal fizetünk, az eurót utasítja el, ahogy általában is elutasítja az érdemi európai integrációt. A legfrissebb, hogy Matolcsy a Financial Timesban már az euró megszüntetését is szorgalmazza, aminek gyakorlati jelentősége persze nulla, csak annak világos jelzése, hogy szemben áll a Nyugattal, s Putyin nyugat-ellenes ideológiáját hirdeti Magyarországon.

Jól illik ez a Fidesz ideológusainak a Nyugat hanyatlásáról szóló terjedő elképzeléseihez,

ami a nyugati demokráciák sokasodó működési zavaraira támaszkodik. A nyugati világ azonban eddig mindig túljutott a mostanihoz hasonló nehézségeken, s ez ezúttal sem lesz másként. Addig sem mondhatjuk, hogy az orosz vagy a kínai „civilizáció” eredményesebben működne, mint a nyugati. Az „eurázsiaiság” koncepciójának importja ugyanúgy az önkényuralmi rendszer szellemi alátámasztását szolgálja, mint az előállítás helyén, Oroszországban.

Vonzerejét azon mérhetjük le,

hogy mennyi fiatal szakember költözik az eurázsiai civilizáció földjéről a hanyatló nyugatra, és mennyien az ellenkező irányba. A mi esetünkben meg azon, hogy mennyien küldik gyermekeiket a Kazahsztán fővárosában működő Eurázsiai Egyetemre tanulni, és mennyien a hanyatló Nyugat valamely egyetemére.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2019.11.04 11:41 at 11:41

    Matolcsy közveszélyes sarlatán.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük