2019.04.24. Névnap: György

Bauer Tamás: A németek a migrációról 0 572

nemetorszag

Orbánék rendszeresen ismételgetik, hogy az európai emberek ellenzik a migrációt, csak a „brüsszeli bürokraták”, illetve az elit támogatja azt. A menekültek és gazdasági bevándorlók egyik fő célországában, Németországban a szociáldemokraták pártalapítványa által készíttetett közvélemény-kutatás ebből a szempontból figyelemre méltó eredményekre jutott.

A megkérdezettek kis többsége, 53 százalék szerint a migráció Németország számára esély

Erre a kérdésre 29 százalék válaszol nemmel. 70 százalékuk szerint a háború és üldözés elől menekülőknek ugyanúgy menedékjogot kell adni, mint eddig. Ugyanakkor 57 százalék szerint az eddiginél kevesebb gazdasági bevándorlót kell befogadni. A szakemberek bevándorlását 63 százalék helyesli, 25 százalék ellenzi. Azt a javaslatot, hogy azok a kiutazásra kötelezett bevándorlók, akik találtak állást vagy szakképzésben vesznek részt, és jól integrálódtak, Németországban maradhassanak (ezt nevezik „sávváltásnak”), 78 százalék helyesli.

A migrációval kapcsolatban többféle félelem él a megkérdezettekben: 86 százalékuk a szélsőjobboldaliság és rasszista erőszak erősödésétől tart, 81 százalékuk a társadalom kettészakadásától, 73 százalékuk a növekvő bűnözéstől és terrorcselekményektől, 64 százalékuk az iszlám befolyásától. A lakáshelyzet 58 százalékuk, a munkaerőpiaci helyzet 30 százalékuk szerint romolhat a migráció következtében.


A német társadalom tehát rendkívül megosztott

Arról azonban szó sincs, hogy a társadalom nagy többsége ellenezné a migrációt, és különösen a menekültek befogadását, s csak a politikai elit erőszakolná rá ezt az országra.


Forrás

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc − 5 =

Legfrissebb cikkeink

fidesz

A magyar egészségügy azért van olyan állapotben, mert a kormány kifejezetten azon erőlködik, hogy a legjobbat nyújtsa a polgárainak? Ez …

kilakoltatás

Ellenzéki politikusok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek: törvénybe iktatnák a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát. A kilakoltatási moratórium vége előtt …

cigi

A párizsi Notre-Dame múlt heti tűzvészében leomlott huszártorony körüli állványzatért felelős vállalkozás szerdán elismerte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy …

patkány

Megy a bruszt a fővárosi közgyűlésben, a politikai hovatartozás úgy tűnik feledteti a képviselőkkel a probléma súlyosságát. Pedig a patkány …

Megosztás

Szerintem ez érdekelhet téged: Bauer Tamás: A németek a migrációról!
Kattints ide a cikkért: https://varosikurir.hu/bauer-tamas-a-nemetek-a-migraciorol/