Connect with us

Blogbazár

Bauer Tamás: Elégtétel

Megosztás

Grüner György magyar származású amerikai fizikus professzor, Palkovics László innovációs miniszter tanácsadója írja a Mandiner Fidesz-közeli portál Makronóm című mellékletében: „A modern világban szinte ismeretlen, hogy egy tudós társaság intézethálózatot menedzseljen.”

orban
Megosztás

Grüner György magyar származású amerikai fizikus professzor, Palkovics László innovációs miniszter tanácsadója írja a Mandiner Fidesz-közeli portál Makronóm című mellékletében: „A modern világban szinte ismeretlen, hogy egy tudós társaság intézethálózatot menedzseljen.”

Hozzáteszi:

„az akadémiai kutatóhálózatban az innováció háttérbe szorul, a szellemi tulajdon teremtése elmarad”.

A professzor erre is hivatkozva helyesli, hogy az intézeteket leválasszák a Magyar Tudományos Akadémiáról.

Ha Amerikából jönnék, fizikus lennék, és keveset tudnék a magyar viszonyokról,

talán elhinném neki, hogy abból a tényből, hogy az Akadémia által irányított intézethálózat „szinte ismeretlen” a világon, indokolt arra következtetni, hogy ezt az anomáliát Magyarországon meg kell szüntetni.

Balszerencsémre nem Amerikából jöttem, itt élek Magyarországon, társadalomtudománnyal foglalkozom, és elég jól ismerem a magyar viszonyokat. Grüner professzor fizikusként a szabadalmak számán méri a tudományos teljesítményt. Úgy tűnik, Palkovics miniszter is hasonlóan gondolkodik.

Csakhogy a tudományos kutatás jelentős részében – például a társadalomtudományok egészében, de a természettudományok jó részében is – az elért eredményeket nem szokás szabadalmaztatni. A tudományos eredményeket bárki szabadon hasznosíthatja. A tudományos tevékenység eredményességét publikációk számával és idézettségével szokták mérni, és ebben az MTA intézetei egyáltalán nem állnak rosszul, „termésüket” az egész világon megbecsülik.

Miután nem Amerikából jöttem,

azt is tudom, hogy Palkovics miniszter arra hivatkozott tavaly, amikor még csak az MTA költségvetésének részbeni elvonását indokolta, hogy egykori munkahelyemen, a Közgazdaságtudományi Intézetben olyan publikáció született az oktatás tárgyában, amelynek következtetése nem esik egybe a kormány politikájával. Meg is jegyezte, hogy intézetet meg kell szüntetni.

Ez világos beszéd volt. Náray Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, mely Kör az intézetek MTA-ról való leválasztására tett a minap „kompromisszumos” javaslatot, a Klubrádióban kifogásolta, hogy egyes kutatási eredményeket nem a kormánynak küldenek el, hanem külföldön publikálnak. Nem tudom, mennyire elterjedt „a modern világban”, hogy a kormány és a hozzá közel állók azt kifogásolják, ha tudományos intézetek olyan következtetéseket publikálnak, amelyek eltérnek a kormány álláspontjától.

Ha közalapítványok vagy akár kormányok tartanak is fenn kutatóintézeteket – mert ez valóban gyakran előfordul a nyugati világban – ilyesmi aligha fordul ott elő. Nálunk sem volt eddig szokás, napjainkban azonban szemlátomást erre kell felkészülnünk. Ilyen körülmények között a tudomány szabad műveléséhez kifejezetten előnyös, ha az alapkutatásra szakosodott intézetek a Magyar Tudományos Akadémiánál maradnak.

Palkovics miniszter hivatkozott megjegyzéséből világossá válik,

hogy mi is készteti a kormányt az MTA intézeteinek leválasztására. Az is elgondolkoztató, hogy a társadalomtudományi intézetek egy részét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Orbán-kormány Miniszterelnökségének közvetlenül alárendelt intézmény szervezetébe kívánják beépíteni.

A CEU elkergetése után az MTA intézeteiben dolgozó független kutatók megrendszabályozása a következő lépés. Orbán Viktor a választásokat közvetlenül megelőzően közölte, hogy a választások után majd „elégtételt vesz” azokon, akik ilyen vagy olyan értelemben szembehelyezkedtek törekvéseivel.

Azoknak az értelmiségi munkahelyeknek a kiszorítása vagy felszámolása, amelyekben az övétől eltérő szellemi irányzatok vannak jelen, illetve politikáját bírálják, ilyen elégtételt jelent. Azt szolgálja, hogy a Fidesz hegemóniája ne csak a politikában, de a szellemi életben, így a tudományban is érvényesüljön.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük