Bauer Tamás: ki helyett adózzunk?

Néhány hete Orbán Viktor egy szép péntek reggel bejelentette, hogy eldöntötte (ő ugyan úgy fogalmazott, hogy „megszületett a döntés”, de ma Magyarországon ez azt jelenti, hogy ő eldöntötte), hogy a 25 év alatti fiatalok „legkésőbb 2022, január 1-től” mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Akik az ellenzéki pártokból bírálták, leginkább mindenféle következetlenségre hivatkoztak: jó-e az, ha valaki 24 évesen még nem fizet szja-t, 25 éves korának betöltése után azonban igen, és hasonlók.

Kajánkodtak is, hogy ezzel a Fidesz feladta az egykulcsos szja elvét,

ami annyiban pontatlan, hogy ezt már a négygyerekes anyák életfogytig tartó szja-mentességével megtette. Több ellenzéki politikus is azzal kommentálta a miniszterelnök javaslatát, hogy ők már régebben javasoltak valami hasonlót, és miért nem előbb jutott eszébe. (A népszerűnek gondolt orbáni kezdeményezésekkel kapcsolatban a rezsicsökkentés óta rendszeresen reagálnak így ellenzéki pártok.) A javaslat elvi elutasításáig az ellenzéki politikusok nem merészkedtek, tudtommal ezt csak – kiterjesztve a négygyerekes anyák adómentességére is – Mihályi Péter tette meg, Bolgár Györggyel beszélgetve a Klubrádióban, és teljesen igaza volt.

Az adózást arra találták ki, hogy fedezetet teremtsenek az állam kiadásaira,

eredetileg leginkább a királyi udvar fenntartására és a háborúskodásra, ami a társadalmak fejlődésével kibővült a rendőrség, majd az állami kézbe kerülő oktatás, egészségügy, tömegközlekedés és más közös célok, illetve a szociálpolitika és sokfelé a nyugdíjak finanszírozásával is. Amikor adót fizetünk, a társadalmak ilyen közös feladatainak finanszírozásához járulunk hozzá, egyszerűen azért, mert tagjai vagyunk a társadalomnak. Adót alapjában véve jövedelmek, vagyonok és a fogyasztás után szokás szedni, s az adókötelezettségeket úgy kell megállapítani, hogy egy-egy ország egészét tekintve elegendő bevételt nyújtsanak a felsorolt közkiadások fedezetére. (Az állam eladósodásának lehetőségétől most eltekintek, mert az alapösszefüggést nem befolyásolja.)

Ha egy ország csökkenti a közkiadásokat, akkor kevesebb adót kell szednie, de ha azokat fenntartja vagy bővíti, akkor több adóbevételre van szüksége.

Azt, hogy a szükséges adóbevételek mekkora részét fedezi egy ország a vagyonok, a jövedelmek illetve a fogyasztás megadóztatásából, adózástechnikai és méltányossági szempontok alapján döntik el: legkönnyebb a fogyasztást adóztatni, viszont azt a legnehezebb méltányos módon megosztani a társadalomban. Ez a jövedelem- és a vagyonadóknál elvileg könnyebb, ha az adózók viszonylag becsületesen vallják be a jövedelmüket illetve a vagyonukat. Ha nem, akkor könnyebb a szükséges adóbevételeket a fogyasztás adóztatásával biztosítani, vállalva ennek hátrányait.

Mindezek magától értetődő állítások, igazából mindenki tisztában van velük

Csak azért ismétlem meg ezeket, hogy figyelmeztessek:

ha az állam bármilyen megfontolásból adót enged el, adóbevételről mond le, akkor vagy máshonnan kell több adót szednie, vagy a közkiadásokat kell csökkentenie.

A kormányok az utóbbira ritkán hajlandóak (bár az Orbán-kormány a szociális ellátások, az oktatási és egészségügyi kiadások csökkentésében elég „jól” teljesített), ezért az igazi kérdés az: helyes-e olyan csoportok esetében, mint a négygyerekes anyák illetve a huszonöt évesnél fiatalabbak, elengedni a személyi jövedelemadót.

Olyan csoportok-e ezek, amelyek teherviselő képessége gyenge, és ezért méltányos-e helyettük másokra róni valamivel magasabb adót. Szerintem nem ilyenek.

Attól, hogy egy nőt az a szerencse ér, hogy négy vagy több gyerek tette boldogabbá az életét, de például túljutva a gyerekvállalás időszakán (vagy akár már aközben is) jól kereső, biztos állásban sok százezer forintos havi keresethez jut, netán még számottevő tőkejövedelmet is élvez, nem méltányos dolog e jövedelmek adómentességével jutalmazni, és ezzel kevésbé szerencsés polgártársakat nagyobb mértékben adóztatni. Annak idején, amikor ezt az adómentességet meghirdették, Király Nóra, Újbuda fideszes alpolgármestere reklámozta a dolgot, aki maga is érintett a dologban, de hozhatnék bőven más hasonló példákat is. Nem kellene az ő jövedelmüket adóztatni? Ugyanígy azt gondolom, hogy a pályakezdő fiatalokat, ha van, mégpedig akár havi többszázezer forintos jövedelmük, nem méltányos adómentességgel jutalmazni, és ennek ellentételezésére például valamivel magasabb áfát szedni azok fogyasztása után, akik esetleg a fiatal munkanélküliek táborát gyarapítják.

Ahogy az adó nem büntetés, az adómentesség se legyen jutalom

Adómentességet ott lehet indokolt adni, ahol a teherviselő képesség hiányzik, leginkább a legalacsonyabb jövedelmeknél, ahogy ezt a világ legtöbb országában teszik, és amit a Fidesz kormányra kerülésekor sietett megszüntetni. Hasonló megfontolásból vezették be a legtöbb országban az élelmiszerek és gyógyszerek alacsonyabb áfa-kulcsát. (De nem egyes élelmiszerek kiválasztását azzal, hogy azok „alapvetők”, mert ez óhatatlanul elvtelen lobbizásba és a verseny torzításába torkollik, hanem az élelmiszerek illetve gyógyszerek összességének alacsonyabb áfa-kulcsával.) Jó lenne, ha az igazságos adóztatásnak ezeket az alapvető szempontjait merné az ellenzék szembeszegezni a Fidesz választási kampánymegfontolásokat követő, sokszor szociális kirekesztésre irányuló adópolitikájával.

Aki kormányoz vagy kormányzásra készül, az akkor jár el tisztességesen, ha mindig abból indul ki és azt tudatosítja a közönségében is, hogy adót elengedni vagy csökkenteni csak úgy lehet, ha máshol, másokra több adót vetünk ki. Aki úgy helyesli Orbán jutalom-adómentességét vagy úgy követel maga ilyen vagy olyan áfa-csökkentést, hogy ezt nem mondja meg, az félrevezeti az embereket.

Forrás

minimálbér

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Bauer Tamás: ki helyett adózzunk?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük