Connect with us

Blogbazár

Bauer Tamás: Szűzbeszéd

Bauer Tamás: Szűzbeszéd
Megosztás

Tordai Bence, a Párbeszéd újdonsült országgyűlési képviselője balhézott egy jót az Országgyűlésben. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény csütörtöki vitájában – merthogy egy új kormányzati ciklus rendszeresen egy ilyen törvénnyel indul – Viktor! megszólítással szólt a távol levő miniszterelnökhöz, majd tegeződve fordult a fideszes képviselőkhöz.

Az ülésvezető elnök kétszer is megszakította őt, és azzal fenyegette meg, hogy megvonja tőle a szót. Tordai szűzbeszédének nagy sikere volt a médiában, bekerült a híradókba, a beszélgető műsorokba.

Bevallom, nekem nem tetszett.

Én sokra tartom a Párbeszédet, tisztességes baloldaliságukat, demokratikus és humanista elkötelezettségüket. Személy szerint is jóba vagyok Karácsony Gergővel, Szabó Tímeával, és persze Tordai Bencével is mindig barátságosan üdvözöljük egymást, ha összefutunk egy-egy rendezvényen.

Ez az akció azonban szerintem szereptévesztés.

Amikor az Egyenes Beszédben rákérdeztek, hogy milyen parlamenti tevékenységre készülnek, azt mondta:

„Szakmázásnak nincs értelme. Nem hallgatják meg.”

Én ezt másképp látom. Ma az ország jelentős része elhiszi a Fidesznek, hogy a protekcionista gazdaságpolitikánál, a „munkaalapúnak” nevezett, valójában kirekesztő társadalompolitikánál, a „szuverenista” külpolitikánál nincs jobb, ahogy Hiller István mondta a kerítésről: nem szeretem, de mondjon valaki jobbat. A kerítésnél is csak jobbat tudok elképzelni, és az orbáni gazdaságpolitikánál, társadalompolitikánál és külpolitikánál is.

Az Országgyűlés pedig – ha már valaki képviselőségre adja a fejét, ami nem kötelező, ki is lehet fütyülni ehelyett Orbánt, ahogy Juhász Péter szokta – éppen arra való, hogy meggyőzően kifejtsük, hogy miért. Érvekkel, adatokkal, a másik oldal álláspontjának tételes cáfolatával. Hogy a fideszes képviselők nem hallgatják meg az érveket, hogy nem lehet őket meggyőzni? Persze, hogy nem.

Parlamentekben sosem a másik oldalnak,

hanem a jegyzőkönyvnek, és általa a közvéleménynek beszélnek a képviselők. Egy parlamenti frakciónak pedig – egyenes közvetítés híján is – vannak eszközei a képviselői felszólalások terjesztésére. Emellett rá is fér az ellenzékre, hogy megtanuljon meggyőzően érvelni az álláspontja mellett, megtanulja intellektuálisan megsemmisíteni a fideszes – Kuncze Gábor klasszikus kifejezésével – papagájkórust.

Ez persze nehezebb feladat, mint a performansz. De megéri.

(forrás Bauer Tamás facebook oldala)

Tordai: A magyar nép szolgálatára esküdtetek, nem Orbán Viktor hatalmi tébolyának szolgálatára!

Tordai Bence Kövér feketelistáján van

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük