Bauer Tamás: Tüntetések, felkiáltó- és kérdőjellel

Még egy mozzanatot kell feltétlenül megemlíteni.

Ami a múlt hét elején a parlamentben történt, az „csak” látványos obstrukció. Belefér a parlamentáris működésbe. Ami a Kunigunda utcában történik, az forradalmi lépés. Hogyan kezdődött az 1848-as pesti forradalom? Úgy, hogy a forradalom lefoglalta a nyomdagépet, megsemmisítve a cenzúrát, hogy kinyomtathassa a 12 pontot. Mi történt 1956. október 23-án? A rádió ostroma, azzal a céllal, hogy beolvastassák ott a felkelők követeléseit, az új 12 pontot.

A rendszerváltás szimbolikus gesztusa volt, amikor Csengey Dénes a Szabadság-téren jelképesen lefoglalta a Magyar Televíziót. Az MTVA az Orbán-rendszer ugyanolyan kulcsintézménye, mint amilyen 1848-ban a cenzúra, 1956-ban a Rádió, 1989-ben „noha már bomlóban volt a pártállam) a Televízió volt. Akik azt mondják, hogy hibát követett el az MTVA, hogy nem volt hajlandó leadni az ellenzéki pártok öt pontos követelését, ezt hagyják figyelmen kívül. Logikusan járt el az ellenzék, amikor az öt pont leadását követelte, és logikusan járt el az Orbán-rendszer médiaközpontja, amikor megtagadta ezt, híven a magyar önkényuralmak hagyományaihoz.

Ennyiben áll számomra többszörös felkiáltójel a tüntetés mögött.

De kérdőjelet is teszek utána. Amikor az ellenzéki politikusok is és a velük láthatóan rokonszenvező politikai újságírók a teljes ellenzéki egységen örvendeznek, akkor én ebben az örvendezésben nem vagyok velük. Mindig az volt, és ma is az a véleményem, hogy a Jobbikkal nem helyes politikai együttműködésre lépni. Hadd emlékeztessek arra, hogy az utolsó parlamenti héten elfogadott törvények közül a legfontosabb nem a Munka Törvénykönyvének módosítása volt, hanem a különválasztott közigazgatási bíróságok és Közigazgatási Felsőbíróság létrehozása, amivel megszüntethetik az állami és önkormányzati döntések bírói kontrollját.

Ennek hátterét az Alaptörvény heteik módosítása adja, azzal tették lehetővé többek között ezt is (de a hajléktalanok közterületről való kitiltását is), és erre a Jobbik igennel szavazott. A Jobbik EP-képviselői emellett Strasbourgban a jogállamiság felszámolását elítélő Sargentini-jelentés ellen szavaztak. Nincs annak hitele, ha a Jobbik részese olyan közös ellenzéki fellépésnek, amely a független igazságszolgáltatás védelmére, a jogállam helyreálltására, illetve az orosz helyett a nyugati orientációra irányul.

A Jobbik ugyanúgy a „nemzetek Európáját” tartja követendő modellnek, mint a Fidesz. (És az LMP is, de ezt most tegyük félre.) Amiben Orbán „szabadságharcot” vív a „brüsszeli bürokraták” ellen, abban a Jobbik a Fidesszel áll egy oldalon. Ahogy abban is, ami az európai politika egyik fő kérdése: a menekültügyben. És akkor még nem is említettem egy jobbikos képviselő, Ander Balázs napirend előtti felszólalását, amelyben újra durva cigányellenesség jelent meg. (Mint ahogy az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt retorikájában is.)

Az „Orbán, takarodj” és a „mocskos Fidesz” nem elég.

Az ellenzéknek csak akkor érdemes az Orbán-rendszer megdöntésére törekednie, ha olyan alternatívát tud vele szembeszegezni, amely alkalmas arra, hogy visszavezesse az országot a sikeres fejlődés útjára. El kell nyerni a választók többségének támogatását a Fidesszel szemben, de nem mindegy, hogy mihez. Márki-Zay Péter korrupció és megfélemlítés nélküli országot tűz ki célként.

Ez helyes cél, de ez az általánosság olyan szintje, amellyel az ellenzékben a DK-tól a Jobbikig mindenki egyetért, viszont az ország felemelkedését szolgáló viszonyok kialakításához ez az általánosság nem elég. Ahhoz olyan politikai platformot kell vállalniuk az Orbán-rendszer megdöntésére törekvőknek, amely határozott nyugati orientációra épül és lemond a protekcionizmusról, amely a liberális jogállam újjáépítésére irányul, és elfogadja az emberi jogok egyetemességét, az állam semlegességét.

Elvégre 1989-90-ben többé-kevésbé ezzel indult az új magyar demokrácia, és ennek akkor meghatározó többsége volt a magyar választók között. Miért ne lehetne újra? Csakhogy ilyen alternatívát a Jobbikkal közösen nem lehet képviselni. (Az sem egyértelmű ma már, hogy az LMP-vel közösen lehet-e.)

De vajon nem mindenek feletti cél az Orbán-rendszer megdöntése,

nem érdemes ehhez a Jobbikkal is szövetkezni? Önkényuralmi rendszerek sokfelé buktak meg az elmúlt évtizedekben, Irántól Szerbiáig és Ukrajnáig. Ahol a népi mozgalmat csak amorf felháborodás vezette, ott nem alakult ki stabil demokrácia. Ahhoz, hogy kialakuljon, és hogy felemelkedő pályára kerülhessen az ország, az önkényuralom megdöntésére törekvőknek már előre egyezségre kell jutniuk a gazdasági és politikai programban.

A Jobbikkal én ezt nem tudom elképzelni.

Az elmúlt napok politikusi nyilatkozatai és újságírói kommentárjai viszont azt mutatják, hogy pártjaink és publicistáink nem látnak ebben problémát.