Connect with us

Blogbazár

Bauer Tamás: Vadbaromság?

miniszter
Megosztás

Folyamatosan napirenden van a Niedermüller Péter ATV-ben tett megjegyzése körüli vita, a Niedermüllert ért ocsmány támadássorozat, ezért én is visszatérek annak két elemére.

Gulyás Gergely múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján

a köztévé képviselője úgy idézte fel Niedermüller szavait, hogy

„a polgármester úr szerint szörnyű képződmények a keresztény nők és férfiak, fehér keresztény nők és férfiak”,

és erről kérte a miniszter véleményét, aki azt válaszolta:

„Tényszerűen egy szélsőséges, egyértelműen és durván rasszista kijelentésről beszélünk. Kétségtelenül itt a megtámadott rassz a fehér keresztény faj, amit polgármester úr ezek szerint gyűlöl, ki nem állhat, és nem tud elviselni. Én úgy gondolom, hogy a fajelméleteket az európai politika réges-régen maga mögött hagyta. Jó lenne, hogy ha bármilyen szélsőséges párt is a Demokratikus Koalíció, lassan nekik is sikerülne maguk mögött hagyni ezeket.”

Kénytelen vagyok felhívni a figyelmet egy nyelvi trükkre,

amely, ha odafigyelünk rá, leleplezi azt a hamisítást, amit az Orbán-kormány politikusai és az általuk működtetett média alkalmaz.

Niedermüller megjegyzésében egyes számban beszélt „rémisztő képződményről”, tehát arról az emberideálról, amit a más etnikumú (menekültek), más vallású (muzulmánok) illetve más szexuális orientációjú emberek diszkriminációja után marad, a fehér keresztény heteroszexuális férfiak és valamelyest nők is.

Az újságírói kérdésben viszont többes számban szerepelnek „képződmények”,

és ezzel a trükkel állítja, hogy a „fehér keresztény nők és férfiak” a „szörnyűek”.

Erre válaszolja Orbán minisztere, hogy „ezek szerint” Niedermüller gyűlöli, ki nem állhatja és nem tudja elviselni a „fehér keresztény fajt” (mióta beszélünk a keresztényekről mint fajról???), és ilyen alapon vádolja Niedermüllert „szélsőséges, egyértelműen és durván rasszista” fellépéssel.

Ugye, világos a trükk, a hamisítás?

Nincs ebben semmi meglepő, ez a hamisítás szakembereinek gondos munkáját dicséri. Hogy mennyire gondos munkáról van szó, az abból is látható, hogy öt nappal később, kedden Hollik István, aki kormányszóvivőből a Fidesz kommunikációs igazgatójává vedlett át, a Klubrádióban Bolgár Györgynek válaszolva szintén többes számban „rémisztő képződményekről” beszélve indokolta meg, hogy miért volt rasszista Niedermüller megjegyzése.

Én ugyanilyen gondosságot várnék el a független újságíróktól is, de hiába

Oda kellene figyelni, meg kellene érteni, hogy mi folyik. Akkor nem mondaná Nagy József szintén a Klubrádióban, a Hetes Stúdió műsorában Niedermüller mondatára, hogy „vadbaromság”. Akkor megértette volna, hogy Niedermüller a Fidesz több irányú kirekesztő ideológiájának lényegéről beszélt, ami a mai magyar közélet alapvető fontosságú ténye. Az ATV műsorának egyszeri nézőjétől nem feltétlenül várható el, hogy ezt átlássa, bár a betelefonálók és Facebook-kommentelők közül nagyon sokan szemlátomást átlátták. A politikai újságírónak azonban, aki elmegy a heti politikai háttérműsorba erről beszélgetni, munkaköri kötelessége lenne, hogy mindezt megértse.

Nálunk azonban újságírói körökben az a vagányság,

a függetlenség ismérve, ha ekként minősít valaki egy, a hatalmon levők által durván támadott ellenzéki politikus kijelentését, mindjárt a Bayer-féle tüntetés másnapján. A baj egyszerre intellektuális és morális. Szomorú, hogy a minősítést a többi újságíró sem utasította vissza.Sőt, megint egyetértettek abban, hogy Niedermüllernek bocsánatot kellett volna kérnie. Az imént leírtak újra megerősítenek abban, hogy nem volt szabad bocsánatot kérnie. Az a Kósa és más fideszesek által alkalmazott formula, hogy „sajnálom, ha valaki megbántott az, amit mondtam”, igazi képmutatás.

Bocsánatot kérni akkor szabad és kell,

ha ténylegesen olyasmit teszek vagy mondok, amit magam nem tartok helyesnek. Ha rálépek valakinek a lábára a zsúfolt autóbuszon, akkor bocsánatot kérek.

De ha nem léptem a lábára, viszont ő rám rivall, hogy miért léptem rá, és ezzel engem megzavarva kiveszi a zsebemből a pénztárcámat, az egészen más helyzet. Márpedig itt valami ilyesmi történik.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2020.02.05 16:35 at 16:35

    A maffiánál kirekesztőbb képződmény nem igen akad kis hazánkban. Van erre egy szólás: „Az kiabál, akinek a háza ég.”

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük