Connect with us

Banánköztársaság

Botrány! Bayer Zsolt Ausztráliában tartott lakossági fórumot!

Megosztás

Az Altusz ügy kirobbanása után összeomlott a kormány szilárd bevándorlásellenes, és gyűlölet propagandája. Nagy volt a káosz, a hatalom képviselői egymást meghazudtolva nyilatkoztak. Bayer Zsolt, a fő propagandista eközben már tudta, hogyan mentheti meg szeretett kormányát. Aki szakmájából adódóan figyeli az ECHO tv műsorait tudja, mivel ott jelentették be, hogy két hétre elutazott Ausztráliába.

Vasárnap jött haza, de egy szót nem ejtett arról, hogy mit csinált ott. Nem, nem nyaralt. Véletlenül találtam rá egy fotóra, amit a Magyar Élet nevű újság publikált. Ez az ausztráliai magyarok lapja, amit Csapó Endre szerkeszt. A kép tanúsága szerint Bayer Zsolt egy baráti társaság melegében találkozott az újság főszerkesztőjével.

Csapó a háború után részt vett a Demokrata Néppárt gyűlésein. 1947-ben állítólag fegyverrejtegetéssel gyanúsították meg. Így elmenekült az országból.

1964-től részt vett az Ausztráliai Magyar Szövetség megalapításában majd ugyanebben az évben hozta létre az Ausztráliai Magyarság című lapot, aminek későbbi neve Magyar Élet lett.

Rendszeresen adott interjút Csurka István lapjának, a Magyar Fórumnak, valamint állandó szerzője az Argentin Magyar Hírlapnak.

Ez egy spontán kiállítás, amin Csapó Endre vendégeinek akarta bemutatni saját kiadványait s könyveit. Aki nem tudná, Dr. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. A férje, aki szintén kiment, György Attila a Székelyföld szerkesztőségénél dolgozik. A párocska Csíkszeredán él.

Tehát két házaspár kivonul Ausztráliába, ebből hárman közszereplők. Véletlenül sem magánügy az, hogy kikkel találkoztak, kikkel beszélgettek, mit csináltak kint.

Az köztudott, hogy a Fidesznek Erdélyben már megvan a kiépített tábora. De miért a legtávolabbi földrészre mennek új szövetségeseket keresni?

Az új mottó „gyere haza ausztráliai magyar”? Vagy csak a szavazatukra van szükség?

Ennyire padlón van a kormány, hogy Bayer Zsoltnak erdélyi partnerekkel kellett kiutaznia, hogy minden valószínűség szerint dicsérje az itteni vezetést s elhintse a propagandát amiben egyébként segítségére volt György Attila is.

Az előadásokat amúgy (igen több volt) az adelaide-i református egyházközség szervezte. Tehát a fotón is látni, templomban tartották. Gyalázat!

Igehirdetés után Bayer és társasága beugrott az Ausztrália napi felvonulásra ahol a különböző nemzetiségek képviseltetik magukat, köztük a magyarok is. Készült is néhány fotó, én csak egyvalamit nem értek: minek a magyar mellett a székely zászlót is lobogtatni?

Na de haladjunk tovább. Parádéztak egyet Sydney utcáin aztán belovagoltak az ottani Magyar Házba elregélni hogyan kell gyűlölni a menekülteket s Orbán milyen rendes tisztességes ember s nagyszerű hazafi.

Ez persze csak az én írói fantáziám. ebből annyi igaz, hogy valóban tartottak előadást az adott helyszínen. Hogy milyen mondatok hangzottak el, azt csak sejteni lehet.

Ahogyan azt is, hogy egyáltalán mi célt szolgált kint tartózkodásuk. Miért tartották titokban, s biztosak lehetünk abban is, hogy lesz még ilyen külföldi lakossági fórum.

Zina Mihailova

Kapcsolódó:

Ne hazudj! – Bayer Zsolt és a többiek trükkjei

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. Zoltán Pataky

    2018.01.31 15:12 at 15:12

    Bayer Zsolt nem azért ment Ausztráliába hogy az ott élő magyarokat a magyar kormány ellen hangolja ebben biztos vagyok. Ha más célból ment oda, kinek mi köze hozzá?

  2. ordas

    2018.01.31 15:14 at 15:14

    „Írói fantázia, sejteni lehet”, írja, meg azt, hogy „csak egy valamit nem értek.” Bár csak mindössze egyvalamit ne értenél te szegény Zina…

  3. Ferenc Csiszár

    2018.01.31 16:29 at 16:29

    Kedves Osmagyar Zina ! Oj nagy titokban utazott el Bayer ,hogy meg a tv ben is kozoltek ! Ez lenne a Qrva nagy botrany ? Gyenge , szanalmas uszitasi kiserlet ez az iromany !

  4. Zina Mihailova

    2018.01.31 16:48 at 16:48

    Ez le is van irva a cikkben. Csak épp arról nem esett szó, hogy előadásokat is tart ami ránk is tartozik mivel közszereplő nem pedig egy szimpla magánember.

  5. Jutka Balogh

    2018.01.31 18:35 at 18:35

    Én szintén jártam Ausztráliában, és a Csapó Bandi bácsi meghivására. Van róla fogalmam, hogy mik hangzottak ott el, és arról is, hogy a kinti magyarok erre hogyan reagáltak… 🙂 Jaaaa én nem most voltam, és én saját magam fizettem az utamat,,, igaz, Bandi bácsi intézte a szállást kint és a kirándulásokat is, de azt is én fizettem… 🙂 Egy biztos.. ők kint egészen másképpen gondolkodnak, mint akik idehaza élnek.. Ami a próbálkozását illeti Bayer úrnak, azt ott nem értették, nem is akarták érteni.

  6. Szonata

    2018.01.31 19:21 at 19:21

    akárhol keresek olvasnivalót, mindenütt a szörnyü gyülölködés, kitaláció, feltételezések, valótlan állitások sorozata. Miért jó ez némelyik embernek? NIncs munkájuk amivel foglalkozzanak, nincs családjuk, akiket nevelniök, eltartaniok kell, miért, miért ez a nyilvánvaló irigykedés?Jó az ennek a cikkirónak, ha gyülölködik? Van ebböl haszna? Vagy csak az acélja, hogy még az eddig nyugodt embereket is egymásnak ugrassza? Szégyen amit itt csinálnak az unatkozó firkászok.

  7. P.

    2018.02.01 15:54 at 15:54

    Csapónak köze nem volt a Magyar Élet megalapításához. Az Gordon Rezső érdeme volt, akinek a tulajdonában a hetilap tisztességes, kultúrált és normális nézeteket képviselő újság volt. Mikor Csapó körön belül került a Magyar Életnél, Márffy Attila jóvoltából és örök szégyeneként, rendszeressé vált a Fialák és más nyilasok éltetése. Addigra az Ausztráliai Magyarság már életképtelen és tetszhalott is volt.

    Csapó műveltségéről – vagy inkább annak hiányáról – talán elég annyit megjegyezni, hogy emlékeim szerint a rendszerváltás idején az SZDSZ-t antiszemita pártnak véleményezte.

    Ahogy azt a teniszben mondják – Game, set and match.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük